Amerikai kutatók szerint rendkívül súlyos képet mutat a beporzó rovarok hiánya a mezőgazdaságban. Ha minden így megy tovább, nem az aszály lesz a legfőbb probléma a növénytermesztésben.
Sokan aggódnak amiatt, hogy a globális felmelegedés okozta aszály miatt egyre nehezebb lesz megtermelni az élelmiszerek előállításához szükséges növényeket. Van azonban egy másik probléma is, amit szintén régóta hangoztatnak a tudósok, mégis kevésbé van előtérben: az, hogy a csapadékkal együtt a beporzók is eltűnőben vannak.
A Nature Ecology & Evolution című tudományos folyóiratban nemrég megjelent publikáció arra mutat rá, milyen komoly problémát jelent már most a beporzó rovarok hiánya. Annak fényében, hogy az élelmiszernövények 75 százalékához szükség van ezekre az élőlényekre, meglehetősen ijesztő, hogy globálisan az élelmiszernövények mintegy 60 százalékának nem jut elegendő rovar, így nem is várható tőlük annyi termés, mint amennyi egyébként lehetne.
Katherine Turo ökológus, az amerikai Rutgers Egyetem tudósa szerint alapvetően hiányoznak azok a kutatások, amelyek azt vizsgálták, hogy mekkora lehet a hiány jelenleg a globális mezőgazdaságban. A szakember ezért egy nemzetközi csapat segítségével azt vizsgálta meg, hogy a kevesebb rovar milyen hatással van az élelmiszertermelésre.
A kutatók elemezték a terménybeporzás egyik legátfogóbb globális adatkészletét, ami azokat a legnépszerűbb élelmiszernövényeket tartalmazza, amelyek terméshozamához beporzókra van szükség. A CropPol nevű adatbázisban három évtizeden át regisztrálták a szakemberek a beporzókról, a viráglátogatásról – vagyis, hogy milyen gyakran szállnak a virágra a rovarok –, valamint magáról a beporzásról.
A szakemberek azt találták, hogy a növények 60 százalékánál elégtelen a beporzás, a probléma pedig a vizsgált 49 különböző növényfaj közül 25-öt érint. A helyzet az áfonya, a kávé és az alma esetében a legsúlyosabb. A beporzók alacsony száma az adatbázisban szereplő országok 85 százalékát érintette, és mind a hat kontinensre jellemző a probléma – összegez a Science Alert.
A szakember szerint ugyan az adatok lesújtóak, ugyanakkor reményt adhat az, hogy a témában végzett kutatások segíthetnek javítani a szántóföldek hatékonyságát, így pedig kielégíthető lehet az élelmezés szintje.
A számítások szerint ha azokon a területeken növelni tudják a beporzások arányát, ahol most a legrosszabb a helyzet, akkor a legjobb és legrosszabb helyzetben lévő területek közti szakadékot 63 százalékkal is csökkenteni lehet.
A vizsgálatok során megállapították, hogy az alacsony beporzószám kevésbé valószínű azokon a területeken, ahol a terület 1 kilométeres körzetében nagyobb erdős rész található. Mindez jól mutatja, milyen komplex ökoszisztémáról beszélhetünk. Azt azonban még alaposabban meg kell vizsgálni, milyen ok-okozati összefüggés áll a nagyobb darabszám és az erdős területek jelenléte között.
A szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy csupán az erdősítéssel nem oldható meg a probléma, a rovarokat ugyanis a csapadékhiány, a növényvédő szerek használata, valamint a globális felmelegedés is érzékenyen érinti.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.