Személyzet nélkül térhet vissza a Starliner, az űrhajósai a Nemzetközi Űrállomás jövő évi személyzetváltásakor, velük együtt indulhatnak vissza a Földre. Így majdnem háromnegyed évesre is nyúlhat az űrbéli tartózkodásuk, mely eredetileg másfél hét lett volna.
Továbbra is bizonytalan, mi lesz a Boeing Starliner sorsa – az űrhajó jelenleg a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) dokkolva várja a döntést, hogy mikor és hogyan indulhat vissza a Földre.
A témában szerdán a NASA tartott egy sajtótájékoztatót, ahol az amerikai űrhivatal illetékesei megerősítették: van egy tervük arra, hogy hazahozzák a Starliner két űrhajósát, Barry Wilmore-t és Sunita Williamset. De csak a jövő év elején – és a SpaceX Crew 9-küldetésével. Azaz az ISS normál személyzetcseréjével, miközben a Boeing űrhajójával eredetileg csak egy hetet kellett volna az ISS-en tölteniük.
Mint ismert, a Starlinert úgy indították el június 5-én az ISS felé, hogy már előtte tudták a szakemberek, szivárog belőle a hélium. Az űrhajó, bár épségben megérkezett az űrállomásra, a problémákat is magával vitte: szelepmeghibásodás, illetve további héliumszivárgás is jelentkezett, ahogyan a manőverező hajtóművekből is több leállt – a korábbi hírek szerint egyet leszámítva ezeket sikerült újraindítani. A tervek szerint június 14-én tért volna vissza a Földre a Starliner, ám a NASA és a Boeing mérnökei úgy döntöttek, hogy inkább elhalasztják az utazást, és azóta még több alkalommal is halasztottak. Az űrhajó kálváriája már az ISS személyzetváltására is hatással van.
A NASA illetékesei szerint a Starliner még mindig a preferált mód az asztronauták hazahozatalára, de ha úgy ítélik meg, ez nem megoldható, a szeptemberre halasztott személyzetváltással csak két új űrhajóst indítanak az ISS felé – hagyva két helyet a Starliner űrhajósainak az új személyzet februári visszatérésekor. Ebben az esetben a Boeingnek újra kell konfigurálnia a Starlinert úgy, hogy az emberek nélkül, önállóan is visszatérhessen – összegez a The Verge.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.