Személyzet nélküli boltot nyit az Auchan Budapesten
A bolt mesterségesintelligencia-alapú kamerákkal és súlyérzékelős polcokkal lesz felszerelve.
A bolt mesterségesintelligencia-alapú kamerákkal és súlyérzékelős polcokkal lesz felszerelve.
Személyzet nélkül térhet vissza a Starliner, az űrhajósai a Nemzetközi Űrállomás jövő évi személyzetváltásakor, velük együtt indulhatnak vissza a Földre. Így majdnem háromnegyed évesre is nyúlhat az űrbéli tartózkodásuk, mely eredetileg másfél hét lett volna.
Legalább egy hónapos csúszással indul el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a következő személyzete, hogy a Boeing szakemberei tovább tudják tervezni a Starliner visszatérését.
Az új rezsiszabályokat látva a házaspár úgy érzi, jó döntést hozott.
Kunetz Zsombor szerint a környéken elérhetetlenné vált a bonyolultabb ellátás.
A fapados légitársaság állítja: kivizsgálják a helyzetet, és ha mulasztás történt, megteszik „a szükséges lépéseket”.
Csak azok nem térhetnek vissza a társasághoz, akik önként távoznak.
A miniszterelnök maga felügyeli az összes minisztérium és egyéb kormányszerv létszámgazdálkodását.
Több mint 12 dolgozó mondott fel a kemény munkafeltételek miatt, a királyi palota azonban nem lát ebben semmi szokatlant. Mint a szóvívő közölte: a megszokott ügymenetben és a konyha működésében nem történt változás.
Egy babakocsi miatt tört ki vita, az American Airlines alkalmazottja ezután megütött egy nőt.
A légitársaságnak ez akár 103 millió forintjába is kerülhet.
Sorra nyílnak a belvárosban a ráérős reggelit kínáló éttermek. Soltész Zsolt, az egyik budai reggelizőhely társtulajdonosa szerint ez még csak a kezdet. De mitől megy egy ilyen hely? Miért nem lehet több pénzt adni az alkalmazottaknak, és miért vagyunk már reggel idegbetegek?