A fapados légitársaság állítja: kivizsgálják a helyzetet, és ha mulasztás történt, megteszik „a szükséges lépéseket”.
Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, péntek este Párizsban hagyta a Wizz Air a Budapestre készülő utasokat anélkül, hogy szállást, segítséget, vagy egyáltalán tájékoztatást adott volna nekik.
A fapados légitársaság a Blikkhez juttatott el egy közleményt, amiben azt írták, mindent megtesznek azért, hogy az utasok a lehető legkisebb csúszással érhessék el céljukat. „Azonban a szektorban – különösen a légiforgalmi irányításban, a földi műveletekben, a poggyászkezelésben, a biztonsági szolgálatoknál és a repülőtereken – széles körben tapasztalható munkaerőhiány miatt előfordulhatnak kisebb-nagyobb, legtöbbször a légitársaságunkon kívül álló okokból eredő fennakadások és késések. Sajnos minél nagyobb egy-egy késés, a szigorú repülésbiztonsági szabályozások – mint például a légiszemélyzet munkaidejének pontos betartása vagy a repülőtéri résidők rugalmatlansága – miatt annál nagyobb az esély a járattörlésre.
Ebben az esetben is hasonló történt: a légiirányításnál jelentkező személyzethiány miatt járataink késéseket halmoztak fel, emiatt az utolsó, párizsi járattal már nem tudtak visszaindulni kollégáink a repülőtér bezárása előtt” – írták.
A Wizz Air hozzátette, hogy a késésekről és a járattörlésekről is értesítik SMS-ben és emailben is az utasokat, jelen esetben is így tettek. A légitársaság azt írta, hogy a járat törlése után az utasoknak több lehetőséget is felkínáltak, beleértve a Wizz Air alternatív járatait és a jegyár teljes visszatérítését is. Hozzátették: kivizsgálják a helyzetet, és „ha a velünk szerződésben álló cég oldaláról bármilyen mulasztás történt, megtesszük a szükséges lépéseket”.