Tech HVG 2024. július. 10. 17:03

Kiszáll az OpenAI igazgatótanácsából a Microsoft, az Apple pedig végül mégsem ül be

Az egyre növekvő szabályozói nyomás hatására a jövőben már nem az OpenAI igazgatótanácsában lesznek jelen a partnercégek, hanem egy külön, a részvényeseknek szervezett ülésen.

Feláll a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI igazgatótanácsának megfigyelői székéből a Microsoft – a techóriás, amely jelentős összeget invesztált az MI-startupba, a jövőben az OpenAI részvényeseinek szervezett üléseken fog részt venni. Szavazati joga eddig sem volt a Microsoftnak.

A kilépést az Axios és a Financial Times írta meg, és az OpenAI is megerősítette a The Verge érdeklődésére. Az Apple – miután bejelentette, hogy az iOS 18-ban a ChatGPT is elérhető lesz – azt tervezte, maga is beül az OpenAI igazgatótanácsába megfigyelőként, ám végül ez nem fog megtörténni.

Steve Sharpe, az OpenAI szóvivője köszönetet mondott a Microsoft eddigi munkájáért a tanácsban, és bízik a további együttműködésben.

A döntés hátterében a trösztellenes aggodalmak állnak – az elmúlt hónapokban egyre több szabályozó szerv nézte ferde szemmel a Microsoft és az OpenAI együttműködését, az EU például január elején kezdte vizsgálni a dolgot.

Letiltja az OpenAI a ChatGPT használatát Kínában

Bár hivatalosan nem érhető el a ChatGPT Kínában, egy kis trükközéssel mégis lehet használni. Ennek azonban hamarosan vége.

Ahogyan a Microsoft, úgy az Apple és a többi partner is az újonnan létrehozott részvényesi meetingeken fog részt venni a jövőben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.