Itthon HVG 2025. május. 08. 18:08

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?

A politikai elemző szerint leginkább szimbolikus jelentősége van Gyurcsány Ferenc távozásának.

Nincs sok jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának – erre jutott Török Gábor politikai elemző csütörtökön a Facebook-bejegyzésében. Ugyanakkor szerinte

  • egy húszéves korszak (amelyet két politikus egyszerre jelképezett) ér véget,
  • az egyik legvitatottabb megítélésű magyar politikus távozik, akinek a politikai teljesítményéről, politikai örökségéről érdemes lesz még beszélni,
  • a Fidesz 2010 és 2024 közötti egyik legfontosabb vudubábuja és legkiszámíthatóbb, legmegbízhatóbb ellenzéki karaktere lép le a színről.

Egyébként Gyurcsány távozásának leginkább szerinte szimbolikus jelentősége van.

Dobrev Klára jelentette be a Facebookon, hogy az egykori miniszterelnök lemond a párt elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, és visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul. Egyben azt a magánéleti változást is megosztotta a közvéleménnyel, hogy elválnak.

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

A volt miniszterelnök kiszáll a közéletből, Dobrev Klára elindul a DK megüresedő elnöki székéért.

Gyurcsány Ferenc távozását a kormányoldal úgy kommentálta, hogy a DK Dobrev Klárával az élen továbbra is ukránbarát marad, és Brüsszel utasításait követi, tehát semmi sem változott. Magyar Péter szerint a Karmelita palotából intézték Dobrev bejelentését, csak épp „nem azt a személyt mondatták le, akit ma leginkább kellett volna”. Az MSZP elnöke, Komjáthi Imre azt írta, hogy áldozatvállalása nem volt hiábavaló, és a baloldal megújítását hirdette meg, ahogy Mesterházy Attila szerint is eljött az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre.

A kutyák egy utolsó poénnal, volt pártjai pedig megrendülten búcsúztatták Gyurcsány Ferencet

Az ellenzék részéről reagált még a Jobbik, megszólalt Fekete-Győr András és Pankotai Lili is.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2025. május. 21. 16:53

Magyar Péter a békések ligájával válaszol a Harcosok klubjára, miközben a Fidesz rajongói és üzenetei vészesen fogynak

Láthatóan mindenkinek, még saját lányának is fel kellett vonulnia Orbán Viktor agresszív hangulatú show-ján a hétvégén. Ezúttal a Fideszhez kötődik a háborús narratíva, míg a budapesti balhékból szándékosan kimaradó Tisza Pártnak sikerülhet megszólítania a békére vágyókat. Mi az alapvető különbség a Békemenet közönségéből formált kommenthadsereg és Magyar Péter facebookozó hívei között?