Tech HVG 2024. június. 08. 10:03

Egy új demenciateszt 9 évvel korábban, 80%-os pontossággal jelzi előre a betegséget

Még azelőtt megkezdhető lehet az Alzheimer kezelése, hogy visszafordíthatatlan károsodások történnének – köszönhetően egy nemzetközi kutatócsoport felfedezésének.

Egy brit vezetésű nemzetközi kutatócsoport kidolgozott egy új módszert, mellyel akár kilenc évvel előre lehet jelezni a demenciát, méghozzá 80 százalékos pontossággal – derül ki a Nature Mental Health folyóiratban frissen publikált tanulmányból.

A londoni Queen Mary Egyetem vezette csapat a fMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat) segítségével fejlesztettek ki egy prediktív – előrejelző – tesztet, mellyel észlelhető az agy nyugalmi- vagy alap hálózatában (DMN) bekövetkező változás.

A DMN feladata az agyi régiók összekötése, hogy konkrét kognitív funkciókat hajtson végre. Ezt a hálózatot érinti először az Alzheimer-kór – hangsúlyozza a Monash Egyetem közleménye.

Adeel Razi, a tanulmány társszerzője szerint az Alzheimer kezelésére irányuló korábbi vizsgálatok azért buktak el, mert a klinikai vizsgálatoknál az előrehaladott stádiumú betegségre fókuszának, ahol az agysejtek károsodása már visszafordíthatatlan.

A Monash Egyetem pszichológiatudományi iskolájának docense hozzáfűzi: az új, előrejelző módszerük jelentős változást hoz, és a betegség korai szakaszában teszi lehetővé a terápia kifejlesztését.

A tanulmányhoz több mint 1100 önkéntes fMRI-adatait fésülték át egy adatbázisból. Az kutatók minden pácienshez hozzárendelték a demencia valószínűségének értékét, melynek alapja az volt, hogy a kapcsolódási mintázat mily mértékben felel meg a demenciát vagy egészséges jeleket mutató mintázatoknak.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy a DMN-ben bekövetkező változásokat okozhatják-e a a demencia ismert kockázati tényezői: a válasz pedig, hogy igen, a betegség valóban erősen kapcsolható a DMN-kapcsolatok változásaihoz. Bizonyítást nyert tehát, hogy ezek az elváltozások jellemzőek az Alzheimerre.

Mindez, ha egyszer a gyakorlatban is bevetik, egy nem invazív módszere lehet a demencia korai diagnosztizálásának – így sokkal hamarabb meg lehet majd kezdeni a kezelést, akkor is, amikor még nincsenek visszafordíthatatlan károdosások.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.