Tech hvg.hu 2024. május. 26. 18:00

80 év után találták meg a hősies amerikai tengeralattjáró roncsát, ami segített fordítani a második világháború menetén

A USS Harder 1944. augusztus 29-én süllyedt el, előtte viszont annyi japán hajót lőtt ki, hogy új stratégiát kellett kidolgoznia a japán hadseregnek.

Megtalálták annak az amerikai tengeralattjárónak a roncsát, amit még a második világháború vége előtt süllyesztettek el a japánok, és ami a legtöbb japán hadihajót süllyesztette el. A roncsra a Dél-kínai tengeren bukkantak rá, a USS Harder 914 méter mélyen fekszik, a Fülöp-szigetek egyik északi szigeténél, Luzonnál – számolt be róla a BBC.

A Hardert 1944. augusztus 29-én süllyesztették el, a fedélzetén 79-en teljesítettek szolgálatot.

Az amerikai haditengerészet Történeti és Örökségvédelmi Parancsnoksága (NHHC) szerint az egyik utolsó háborús járőrözés során négy nap alatt három japán rombolót küldött a tenger mélyére, másik kettőt pedig súlyosan megrongált. Emiatt a japánoknak át kellett dolgozniuk a tengeri stratégiájukat, ami végül a háború elvesztéséhez is nagyban hozzájárult.

The Lost 52 Project / US Navy

„A Harder elveszett ugyan, de ez a győzelemhez is hozzájárult. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a győzelemnek, akárcsak a szabadságnak, ára van” – mondta Samuel J. Cox nyugalmazott admirális, az NHHC vezetője.

78 éve nem sikerül megfejteni a nácik utolsó titkosított üzenetét – ez az

Hiába a legendásan jól rejtjelező Enigma-gép titkosításának feltörése, egy 1945-ben a német haditengerészet által küldött üzenetet a mai napig nem sikerült megfejteni.

A Fülöp-szigetek a második világháború egyik fő csendes-óceáni hadszíntere volt, amikor az Egyesült Államok azért harcolt, hogy visszaszerezze korábbi gyarmatát a japán császári hadseregtől. A környék híres a második világháborúban elsüllyedt hajók roncsairól.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.