Tech hvg.hu 2024. május. 09. 17:03

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.

A korábbi híreknek megfelelően május első napjaiban űrszondát indított a Hold sötét oldalára Kína. A Csang’o-6 nevű holdszonda, miután Hold körüli pályán haladva levált az űrhajóról, a landolást követő 48 órán belül meg is kezdi a talaj fúrását.

A mintákat egy tartályba gyűjti, majd visszakapcsolódik az űrhajóval, hogy azzal visszatérjen a Földre. Az egész küldetés 53 napos.

A szondának azonban van egy rejtélyes, nem kommunikált kis utasa is az oldalán. Ez látszólag egy rover, amit a Kínai Tudományos és Technológiai Szövetség (CAST) által kiadott friss képeken szúrt ki a Space.com.

Kína elindította űrszondáját a Hold sötét oldalára – videó

A Csang’o-6 a tervek szerint 53 napot tölt az égitesten, ahol kőzetmintákat gyűjt.

A roverről, annak feladatáról semmit nem közölt Kína. A SpaceNews kínai weboldalakon látottak alapján arról ír, valamilyen infravörös képalkotó spektrométerről lehet szó, mellyel kimutatható lehet a holdi talajban és kőzetben megbújó víz.

Andrew Jones on Twitter: “Yeah, okay. That looks like a previously undisclosed mini rover on the side of the Chang’e-6 lander lol. Via CAST: https://t.co/gS0Jy5L9hw pic.twitter.com/9vvTnribpl / Twitter”

Yeah, okay. That looks like a previously undisclosed mini rover on the side of the Chang’e-6 lander lol. Via CAST: https://t.co/gS0Jy5L9hw pic.twitter.com/9vvTnribpl

A rover kis méretéből fakadóan jó eséllyel egy rövid életű eszközről lehet szó, így viszonylag gyors feladatvégzésre szánhatták. A SpaceNews úgy véli, wifin keresztül kommunikálhat a szondával.

A Csang’o-6-misszió pontos céljairól keveset tudni, túl a már említett kőzetminta-gyűjtésen – ez ráadásul már a 2020-as Csang’o-5 küldetésnél is megtörtént, így nagy a hasonlóság.

Nézze meg: elkészült a Hold minden eddiginél részletesebb térképe

Kínai kutatók frissítették a Hold meglévő térképét, így mostantól sokkal pontosabban látható az égitest domborzata. A kutatási anyag segíthet a holdbázis(ok) pontos helyszínének kiválasztásában is.

Peking űrprogramjának jelenlegi célkitűzése, hogy 2030-ra űrhajósokat juttasson a Holdra, és hogy ugyanebben az évben mintákat hozzon vissza a Marsról is. A távlati terveik között egy állandó holdbázis létesítése is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.