Ha Brahms megtehette Haydnnal, miért ne tehette volna meg Balogh Máté a mesterséges intelligenciával? Zeneszerzői körökben megszokott dolog, hogy valaki továbbgondolja, átírja egy kolléga valamelyik dallamát, azaz variációkat komponál rá. Manapság nyilván az sem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (MI) zenét is szerez. Így – adatelemzéssel, MI-vel, majd igazi zeneszerzővel – hozta létre gép és ember azt a művet, amelyet a Magyar Telekom Budapest dallamának tart, és amelyet Melody of Budapest címmel kedd este mutatott be a Sonus Cordis vonósnégyes a Magyar Zene Házában.

Mielőtt a hús-vér zeneszerző munkához látott, adattudósokra és mérnökökre, valamint Janosov Milán hálózatkutatóra, az ő adatfeldolgozási és elemzési munkájukra volt szükség. Budapest ily módon számszerűsített dallamát a nagyváros lüktetése diktálta, azt pedig azok az adatok határozták meg, amelyek a Telekom mobilforgalmát írják le. Akik telefonálnak, interneteznek, sms-eket küldenek, egyúttal egy-egy apró jellel járulnak hozzá annak megfigyeléséhez, mikor nyüzsög, mikor dolgozik, mikor van úton, mikor alszik az a több millió ember (helybéliek, ingázók, turisták), aki a fővárosban van. Három és fél millió SIM-kártya összevont, anonimizált adatait összesítették – mondja Balázs András, a Magyar Telekom adatokkal foglalkozó csapatának vezetője.

Az ilyen adatoknak – akár előfizetőre lebontva, akár összesítve – számtalan felhasználási módja van. Alapja lehet ez az ajánlómotoroknak, a testre szabott marketingnek. Használhatja a telefontársaság megelőző karbantartáshoz, elégedettségméréshez, MI-alapú döntéselőkészítéshez. És az is lehet, hogy hatóságtól érkezik adatszolgáltatási kérés.

Ezúttal persze nem egyes előfizetők mozgását követték, a feladat sokkal inkább az volt, hogy egy év (tavaly júliustól idén júniusig) minden órájának a személytelenített adatait hogyan összesítsék úgy, hogy kezelhető legyen, és jól láthatóan megjelenítse a város lüktetését. Végül kerületenként ábrázolták az év folyamán, napról napra bekövetkező változásokat egy háromdimenziós audiovizuális munkán.

A megjelenítés, amely Hayk Zakoyan örmény médiaművész munkájaként született, szépen mutatja, hogyan nyüzsög a belváros, mikor térnek nyugovóra Budapest külső kerületei. Kirajzolódik a körúti villamosvonal és az autópályát a várossal összekötő Egér út. A kis videóban a fel-alá mozgó színes oszlopok arra emlékeztetnek, ahogyan csicsásabb erősítők, autórádiók kijelzőjén a zenének megfelelően vibrálnak a sávok.

Ezt jó párhuzamnak tartja Janosov Milán adattudós, aki első körben idősor-elemző algoritmusok segítségével hanggá, majd az MI segítségével zenévé alakította az okostelefonos adattömeget. Pont a fordítottja történt, mint példánkban. Nem a zene hatására mozognak a színes oszlopok, hanem az oszlopokból kialakuló mintázatot alakítja zenévé a gép. A dolog ennél kicsit bonyolultabb, de a lényeg ez. Az MI sokféle dallamot generált az adatokból, ebből választotta ki a kutató a legjobbat.

Zenét szerezni majdnem ugyanolyan feladat az MI-nek, mint szöveget alkotni (és meglehetősen más, mint képet vagy fotót gyártani). A ChatGPT és a többi beszélgető, információfeldolgozó program lényegében valószínűségeken alapul. Működésük alapját nagy nyelvi modellnek (LLM) hívják, az pedig nem tesz egyebet, mint mindegyik szó után olyat rak, amelyik a statisztika szerint gyakran szokott következni utána. Hasonlóan tudja megtalálni az MI azokat a hangokat, hangsorokat, amelyek – stílustól, korszaktól függően – rendszerint követni szokták egymást.

Az MI zeneszerzési képességeit mutatta az utóbbi években, hogy 2019-ben Schubert VIII., befejezetlen szimfóniáját fejezte be a Huawei egy rendszere, tavalyelőtt pedig szintén a Telekom mutatott be hasonlót: Beethoven X., éppen csak megkezdett szimfóniáját írta meg a gép. Igaz, mindkét esetben hús-vér zeneszerzőkre várt a darab végső formájának megalkotása.

Hasonló történt most is: a Janosov-MI művet Balogh Máté zeneszerző – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, más elismerések mellett az Erkel Ferenc-díj birtokosa – dolgozta fel, a bevezetőben említett évszázados hagyományok alapján, ahogyan egy komponista variációkat ír valaki másnak a szerzeményére. „Ez klasszikus munka: kap az ember egy dallamot – ez olyan, mint egy talált tárgy – és abból épít magának egy darabot. Én egy variációsorozatot csináltam.“ Illetve nem pusztán ennyit. „A vonósnégyes borzasztóan konzervatív forma“, így egy hagyományos darab nem érzékeltette volna, hogy itt „egy géppel dolgoztam együtt, nem a szívből származott ez az egész, hanem számokból“. A zenészek eleinte tehát vonó nélkül játszanak, mégpedig – újabb számítógépes segítség – véletlengenerátorral előállított, összefüggés nélküli hangokat pengetnek. Nagyjából két percen át sűrűsödnek az esőcsepp-szerű hangok, míg végül megjelenik a dallam, amely aztán variációk sorozatában tér vissza.

A végső forma kialakításában – szintén hagyományőrző módon – a zenészek is közreműködtek, hozzátéve a magukét a komponista alkotásához. A darab felépítése egyébként nagyon konzervatív: építkezik, kulminál és lecseng – mondja Balogh Máté.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.