Tech hvg.hu 2023. május. 27. 08:03

Milyen a Hold belseje?

A Hold belső magja folyékony, és egy szilárd külső mag veheti körül. A felszín vulkanikus kőzetekkel van tele.

Ahhoz, hogy a jövőben folyamatos lehessen az ember jelenléte a Holdon, fontos, hogy aprólékosan ismerjük az égitestet. Az elmúlt évtizedekben már kiderült, hogy a Holdnak van egy folyékony belső magja, most azonban az eddiginél pontosabb képet sikerült kapni a szerkezetéről.

A franciaországi Observatoire de la Côte d'Azur tudósai a Nature című tudományos lapban publikált tanulmányban arról írnak, hogy sikerült egy olyan modellt alkotniuk, ami reprodukálja a Hold fizikai tulajdonságait annak tömegéből, forgásából, valamint abból, hogy miként hatnak rá az ár-apály erők. Ezek alapján arra jutottak, hogy léteznie kell egy belső, szilárd magnak is. A csapat becslése szerint ez a belső mag körülbelül 500 kilométer átmérőjű, sűrűsége pedig kisebb, mint a Földé – írja az IFLScience. A felépítése azonban hasonlít arra, amit a bolygónknál is ismerünk.

A modell segítségével azonban egy másik érdekes megállapításra is jutottak. Ezek szerint a köpeny – ami a vékony kéreg és a külső mag között helyezkedik el – meglehetősen sokat mozgott. Ennek köszönhetően egyes elemek, köztük a vasban gazdag anyagok, a mag-köpeny határától egészen a felszínig emelkedhettek, és vulkanikus kőzetek formájában kerülhettek a felszínre, amelyek ma a holdkérget alkotják. Ugyanakkor a kéreg sűrűbb részei egészen a magig süllyedhettek.

Géoazur / Nicolas Sarter

A belső tulajdonságok megértése segíthet közelebb vinni bennünket ahhoz, hogy megtudjuk, milyen története volt a Holdnak. A tudósok úgy vélik, hogy az égitestnek korábban rendkívül erős mágneses tere volt, körülbelül 100-szor erősebb, mint a Földé. Ezt a magnak köszönhette, ám ez mára gyakorlatilag teljesen eltűnt.

A Hold belseje elárulhatja, hogy ez minek köszönhető, és azt is, hogy mi minden történhetett vele évmilliárdokkal ezelőtt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.