Schaberger Poupeau a háza kertjében állította fel a legerősebb teleszkópját, hogy megörökítse a Nap felszínéből kiemelkedő, majd oda visszahulló plazmát.
A Nap a jelenlegi ciklusa csúcsa felé tart, ami azt jelenti, hogy a következő időszakban nagyon gyakoriak lesznek az égitesthez fűződő események, amelyek az űridőjárást is alakítják. Ilyen például a koronakidobódás vagy a napkitörés, amelyek egyúttal a csillag megfigyelésére is kiváló lehetőséget adnak.
Nemrégiben egy argentin asztrofotósnak volt nagy szerencséje, ugyanis sikerült egy izgalmas fotót készítenie a központi csillagunkról. A Nap egy úgynevezett Polar Crown Prominence (PCP) jelenséget produkált, ami egy, a Nap légköréből kiemelkedő plazmafátyolt jelent.
A képződmény nagyjából 100 ezer kilométerre nyúlik ki a Nap felszínéből, ami több mint negyede a Föld–Hold-távolságnak.
Schaberger Poupeau az IFLScience-nek elmondta, miután meghallotta, hogy PCP-t produkál a Nap, gyorsan felállította a legerősebb teleszkópját a háza udvarán. A fotózással nagyjából két órán át foglalkozott, hogy a legjobb képeket tudja elkészíteni.
A PCP-k meglehetősen gyakoriak, és a megfelelő eszközökkel jól megfigyelhető, hogy a plazmaszálak kinyúlnak az űrbe, majd visszatérnek a Napba. A kutatók sokáig azt gondolták, hogy ezek statikusak, mert a szálak nem alkotnak hurkot. Végül egy japán űrszonda fedte fel 15 évvel ezelőtt, hogy ezek valójában aktív képződmények.
A mágneses erőhatásoknak köszönhetően a plazma úgy hullik vissza a felszínre, mintha egy vízesést látnánk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
(A kiemelt kép illusztráció.)