Tech hvg.hu 2023. március. 17. 18:50

Elkezdte kézbesíteni a felmondásokat a Meta, állítólag már 1500 dolgozó kapta kézhez

A Facebookot, Instagramot és WhatsAppot fejlesztő emberek közül állítólag sokan még most sem tudják, hogy megszűnik-e az állásuk, vagy sem.

A Bloomberg értesülése szerint a Facebook anyacége, a Meta elkezdte kézbesíteni azon dolgozóinak a felmondási papírjait, akik a legfrissebb, tízezer főt érintő leépítésben érintettek. A portál úgy tudja, hogy első körben 1500-an kapták meg ezeket a dokumentumokat, azonban még mindig akadnak olyanok, akik nem tudják, hogy megmarad-e az állásuk.

A Meta 2022 őszén kezdett tömeges leépítésbe: akkor kapásból 11 ezer dolgozót küldtek el. A leépítéseket Mark Zuckerberg, a cég alapítója és tulajdonosa szerkezeti átalakítással indokolta, ami állítása szerint akár évekig is eltarthat.

Zuckerberg cége ötezer nyitott pozíciót is megszüntetett a leépítésekkel párhuzamosan. A kirúgásokról azt mondta, teljesítményhez kötött, hogy ki maradhat és kinek kell mennie.

Amikor tízezreket rúgnak ki éppen, megéri programozónak állni? Lesz ebből itthon milliós fizetés?

Az elmúlt hónapokban két dologról szólt a technológiai ipar: az elbocsátásokról és a mesterséges intelligencia berobbanásáról. Mindkettő jelezheti azt, hogy az évek óta hangoztatott programozóhiánynak vége van, ezért az iparági szereplőket és magát a mesterséges intelligenciát is megkérdeztük, mire számíthatnak azok, akik kódolásra adnák a fejüket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?