A kutatók szerint megemelkedett a szívbetegségek, a stroke, a cukorbaj és egyes rákfajták miatti halálozás kockázata, mert kevesebb olyan élelmiszert eszünk, amelyekhez a beporzó rovarok is kellenének.
A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka, mintegy félmillió haláleset a világon – idézte egy új kutatás becsléseit a The Guardian.
A mezőgazdasági termények háromnegyedének szüksége van a beporzásra, ám sok rovarfaj egyedszáma drámainak csökken, így a nem megfelelő beporzás 3–5 százalékos veszteséget okoz a gyümölcs-, zöldség- és a csonthéjasok termesztésében – állapította meg az Environmental Health Perspectives című tudományos lapban megjelent kutatás.
A halálesetek nagyjából egy százaléka azért következik be, mert ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása csökkent a tudósok szerint, akik megvizsgálták a szívbetegségek, a stroke, a cukorbaj és egyes rákfajták miatti halálozásokat, melyek valószínűsége csökkenthető az egészséges táplálkozással. Ez az első tanulmány, amely a vadon élő beporzók pusztulásának emberi egészségre gyakorolt hatását számszerűsíti.
A kutatók a világ több száz gazdaságának adataira, a terméshozamok és az étrenddel összefüggő egészségügyi veszélyek információira, valamint az élelmiszerek világkereskedelmét nyomon követő számítógépes modell adataira alapozták a munkát.
Megvan az engedély, „védőoltást" kaphatnak a méhek az Egyesült Államokban
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium megadta az engedélyt arra a vakcinára, ami segíthet megvédeni a méheket a nyúlós költésrothadástól.
„A kutatás megállapította, hogy a beporzók pusztulása olyan mértékben befolyásolja az emberi egészséget, mint más kockázati tényezők, köztük például a kábítószerek használata” – mondta Samuel Myers, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány egyik vezető szerzője.
A kutató a megoldást a beporzóbarát gyakorlatokban: a gazdaságok virágmennyiségének növelésében, a rovarirtószerek, mindenekelőtt a neonikotinoidok használatának csökkentésében és a mezőgazdasági területek melletti természetes élőhelyek fenntartásában, helyreállításában látja.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.