A LanzaJet elképzelése szerint a cég finomítójában készülő üzemanyaggal 70 százlékkal csökkenthető a repülőgépek szén-dioxid-kibocsátása.
A napelemes ötlet után ezúttal egy másik, remélhetőleg úttörő projektbe szállt bele a Bill Gates által alapított kockázatitőke-befektető cég, a Breakthrough Energy Catalyst. Az Interesting Engineering beszámolója szerint 50 millió dolláros, átszámítva mintegy 20,4 milliárd forintos támogatást adott a LanzaJet nevű cég ötletére, ami a repülőgépek számára készítene üzemanyagot új finomítójában, a Freedom Pines Fuelsben az amerikai Georgia államban.
Rodi Guidero, a Breakthrough Energy & Managing Partner ügyvezető igazgatója szerint a LanzaJet új üzeme létfontosságú lehet, hogy a légi közlekedés szén-dioxid-kibocsátása lenullázódjon. Emellett viszont azt is megmutathatja, hogy a tiszta energia előállítása milyen lehetőségeket rejt a munkahelyek és vállalkozások számára.
A cég üzeme lesz a világon az első, amelyik alkoholból állítana elő fenntartható üzemanyagot (sustainable aviation fuel, SAF) a repülőgépek számára. A reményeik szerint ez legalább 70 százalékkal csökkenti a repülőgépek szén-dioxid-kibocsátását. A projekt 2023-ban fejeződhet be.
Mindez nagyon komoly lépés lenne a klímaváltozás elleni harcban, a számítások szerint ugyanis a légi közlekedés évente 2-3 százalékát teszi ki a globális szén-dioxid-kibocsátásnak. A LanzaJet üzemanyagát ráadásul a már üzemben lévő hajtóművekkel is lehet használni, nem kell hozzá újakat fejleszteni.
Megtervezték a repülőgépet, amivel nullára csökkentenék a repülés szén-dioxid-kibocsátását
A brit Aerospace Technology Institute szerint repülőgépe egyetlen feltöltéssel több mint 8600 km-t tud majd megtenni.
Az üzem várhatóan évente 34 millió liter ilyen üzemanyagot, valamint 3,8 millió liter fenntartható dízelt állít majd elő. Ez duplája annak, amit jelenleg a LanzaJet termel, így a felhasználás is egyre szélesebb körű lehet. Hasonló üzemek épülhetnek Európában és Ázsiában is, így évente összesen 3,7 milliárd liter SAF készülhet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.