Az amerikai kutatók felfedezése szerint az M törpecsillagok körül keringő bolygóknak jó eséllyel nincs légkörük, ezért más bolygókon kell az élet jeleit keresni.
Úgy tűnik, hogy egy földszerű bolygónak, ami egy M törpecsillag körül kering – ez a leggyakoribb csillagtípus a világegyetemben –, nincs légköre. A felfedezés – amit a The Astrophysical Journal Letters hasábjain jelentettek meg – komoly elmozdulást jelenthet a Földön kívüli élet kutatásában.
A szakemberek szerint mivel az M típusú törpecsillag a legelterjedtebb, a mostani felfedezés azt jelenti, hogy az ilyen csillagok körül keringő bolygók nagy részénél szintén hiányozhat a légkör, ezért nem valószínű, hogy ott élőlények lennének.
A vizsgált bolygó a GJ 1252b volt, ami egyetlen nap alatt kétszer kerüli meg a csillagát, és valamivel nagyobb, mint a Föld. Mivel a bolygó és az M törpe közti távolság kisebb, mint a Föld–Nap-távolság, ezért a planéta felszíne melegebb és barátságtalanabb is.
Csillagászok szerint a szuperföldeket kell célba vegyük, ha rá akarunk találni egy másik életre
A szuperföld nevű objektumok sokkal gyakrabban fordulnak elő, és lényegesen több is van belőlük, ezért érdemes lenne rájuk összpontosítva választ keresni a tudomány egyik nagy kérdésére.
Michelle Hill, az amerikai UC Riverside egyetem asztrofizikusa és a tanulmány társszerzője szerint a csillag felől érkező nyomás elég nagy ahhoz, hogy elfújja a bolygó légkörét.
A Föld szintén veszít a légköréből a Nap miatt, ám a vulkáni tevékenységek és más szén-ciklus folyamatok segítik azt pótolni, így a veszteség alig észrevehető. A csillagok közelében lévő bolygók azonban nem tudják pótolni ezt a veszteséget.
A Naprendszerben ilyen a Merkúr. Van légköre, de nagyon vékony, mivel túlságosan közel van a Naphoz. A meglévő légköre folyamatosan az űrbe szökik. A kutatók a GJ 1252b esetében a bolygó infravörös sugárzását mérve állapították meg, hogy nincs légköre.
25 éven belül megtalálhatjuk az életet a Naprendszeren kívül
Sasha Quanz asztrofizikus szerint 30 éve még azt sem tudtuk, hogy léteznek exobolygók, ma viszont már 100 milliárdra tippeljük a számukat a Tejútrendszerben.
A felszínén nappal 1228 Celsius-fok lehet, ami olyan forró, hogy az arany, az ezüst és a réz is megolvadna ott. Ez, valamint az alacsony nyomás arra enged következtetni, hogy nincs légköre az égitestnek, és még hatalmas mennyiségű szén-dioxid-kibocsátás mellett sem lenne képes azt megtartani.
A probléma, hogy az M törpék jóval aktívabbak, mint a mi Napunkhoz hasonló csillagok, így jóval több rajtuk a napkitörés is. A szakemberek ugyanakkor ennek ellenére is reménykednek abban, hogy ha egy bolygó kellően messze van az M törpe csillagától, megmaradhat a légköre. Ez azonban nem biztos, így további kutatásokra lesz szükség a témában.
(A kiemelt kép forrása: NASA / ESA / D. Player (STScI))
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.