Tech hvg.hu 2022. október. 07. 18:53

Őrizetbe vettek egy férfit, aki mikrochipeket akart eladni az oroszoknak Hollandiában

Az elektronikai cikkeket fegyvergyártásra is fel lehet használni.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

A holland nyomozó hatóságok pénteken közölték, hogy letartóztattak egy 55 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megsértve a szankciókat, fegyverekben is felhasználható mikrochipeket adott el Oroszországnak – írja a Reuters. A letartóztatás az első ilyen eset Hollandiában azóta, hogy Oroszország február 24-i ukrajnai inváziója miatt az Európai Unióban – többek között az elektronikai termékek exportját is tiltó – szankciókat vezettek be Moszkvával szemben.

Az eljáró hatóságok közölték, hogy Hollandia keleti részén tartóztatták le a gyanúsítottat, és bizonyítékként lefoglalták az illetőnél talált elektronikai cikkeket, a könyvelését és a bankszámláin található pénzt is.

„A gyanú szerint az elkövető többek között mikrochipeket szállított oroszországi jogalanyoknak és vállalatoknak” – áll az ország adóhivatalának (FIOD) közleményében. „Ezek a mikrochipek fegyverek gyártására használhatók” – tették hozzá. A gyanúsított a nyomozók szerint azt a látszatot próbálta kelteni, mintha nem Oroszországba exportálná az árucikkeket, hanem máshová. A férfit szeptember 30-án tartóztatták le, és a bíró döntése értelmében továbbra is őrizetben marad.

Az orosz–ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:

Zaporizzsját támadták az oroszok, fontos dokumetumokat találtak Liman mellett az ukránok - háborús híreink

Az amerikai elnök szerint Putyin nem viccel, amikor nukleáris fegyverek lehetséges alkalmazásáról beszél. Folyamatosan frissülő hírfolyamunk az orosz-ukrán háború pénteki híreiről.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.