Tech hvg.hu 2022. március. 22. 10:02

Edzőterem, szépségszalon, uszoda és táncterem: ez a 140 méteres hajócsoda állítólag Putyiné

A Scheherezade nevű hajó a világ 13. legnagyobb ilyen jachtja.

Vlagyimir Putyin lehet a végső tulajdonosa annak a hatalmas és nem mindennapi hajónak, amelyet csak nemrég foglaltak le az olasz hatóságok – írta az Independent.

A jachtról az orosz ellenzéki politikus, a bebörtönzött Alekszej Navalnij szövetségei számoltak be, hangsúlyozva, hogy a világ 13. legnagyobb jachtjáról van szó, és amely szerintük az orosz elnökhöz és köréhez köthető.

A Scheherazadénak nevezett hajó technikai szempontból is igen érdekes: 140 méter hosszú, az értéke 700 millió dollár, vagyis nagyjából 237 milliárd forint. Ezt az értéket persze nem (elsősorban) a hajó hossza indokolja, hanem a felszereltsége: állítólag edzőterem, két helikopterleszálló és egy hatalmas úszómedence is található rajta, amit táncparketté lehet alakítani. A vendégek kényelméről mindemellett egy szépségszalon is gondoskodik.

Youtube

A hajót a Lurssen gyártotta 2020-ban. Egyenként 8770 lóerős MTU (dízel)motorok hajtják, amelyek 21 csomós maximális sebességet biztosítanak. A jacht összesen 22 kabinnal rendelkezik, ezekben 40 vendéget tudnak elszállásolni. A hajó belsejét a Zuretti, a külsejét pedig az Espen Oeino tervezte.

Youtube

Az Independent hozzáteszi, hogy a hajó tulajdonosa nem ismert, de Navalnij szövetségesei biztosak benne, hogy az Putyin elnöké. Azt is állították, hogy a hajón dolgozók közül többen tagjai voltak annak az orosz állami ügynökségnek is, amely Putyin személyi védelméért felelős.

Youtube
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.