Tech hvg.hu 2022. január. 20. 10:03

Élhetővé tudjuk tenni a Marsot a NASA tudósa szerint, de ennek meglesz az ára

Jim Green, a NASA leköszönő tudósa szerint a Vénusz és a Mars terraformálható, azaz az életre alkalmas állapotúra alakítható. Azt ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen projekthez óriási erőforrásra és pajzsokra is szükség lenne.

A kutatókat régóta izgatja, hogyan lehetne a Mars kietlen felszínét úgy átalakítani, hogy ezáltal élni lehessen a planétán. Hasonló vizsgálatokat végzett korábban a NASA vezető tudósa, a bolygótudományi igazgató, Jim Green is. Szerinte a feladat egyáltalán nem lehetetlen, de nagyon fontos, hogy mindent egy jól eltervezett forgatókönyv alapján valósítsunk meg.

A leköszönő tudóssal minap a The New York Times készített interjút, a beszélgetés egyik pontján pedig az is elhangzott, lakhatóvá tehető-e a Mars? Green azt mondta, a terraformálás folyamatának egyik fő feltétele, hogy a bolygó rendelkezzen mágneses mezővel. Ez a Mars esetében nincs így. A tudós ugyanakkor megemlítette, hogy két éve dolgozik egy kutatási anyagon, mely ezt a problémát igyekezne orvosolni.

Elon Musk: El kell hagyjuk a Földet

A SpaceX első embere, Elon Musk szerint a Földet több olyan veszély is fenyegeti, amiket nem tudunk elhárítani. A megoldás: máshova kell menjünk.

Green úgy folytatta, fontos lenne, hogy a napsugarakat valahogyan, például egy pajzzsal blokkolják, ami végeredményben a nyomásnak és a hőmérsékletnek is jót tenne. A vörös bolygón igen szélsőséges helyzetek alakulhatnak ki a légkör vékonysága miatt: az InSight amerikai Mars-szonda egyszer -95 fokot, és nagyobb széllökéseket mért.

Green a mágneses pajzsokat a Nap és a Mars között helyezné el, amelyekkel szerinte kivédhető lenne előbbi hevítő hatása. A napsugarak blokkolásával a tudós szerint a légkör elkezdhetne regenerálódni, míg a csapdába esett víz, az élethez nélkülözhetetlen elem, lehet, hogy képes lenne feljutni a felszínre. Ilyen módszerekkel a marsi éghajlat néhány éven belül stabilizálódhatna szerinte.

„Elon, édesanyádat elvitted már a Marsra, és vissza is hoztad?" - interjú Neil deGrasse Tysonnal

Elérhető cél, hogy kevesebben higgyenek az áltudományos híreszteléseknek, de ehhez bele kellene nyúlni az oktatási rendszerbe - mondja Neil deGrasse Tyson, aki asztrofizikusként évtizedek óta dolgozik azon, hogy a tudományos eredményeket közérthető formában tálalja. A szakemberrel erről és a James Webb-űrteleszkópban rejlő potenciálról beszélgettünk, és azt is megtudtuk, elutazna-e a Marsra.

Green szerint a pajzsos elmélet a Vénusz esetében is alkalmazható lehet, így végeredményben nem csupán a Marson tudnánk megvetni a lábunkat, hanem a másik bolygón is. A Vénuszon a pajzsokra szintén a napsugarak blokkolása miatt van szükség a tudós szerint, mivel a planéta felszíni hőmérséklete bőven 400 Celsius-fok feletti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.