Tech hvg.hu 2021. december. 23. 17:53

Hatékony az AstraZeneca emlékeztető védőoltása az omikronnal szemben – állítja a cég

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint a harmadik adag AstraZenaca beadása után annyival nő a szervezet védekezőképessége az omikronnal szemben, mint a második után a deltával szemben.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Hatékony védelmet nyújt az AstraZeneca koronavírus elleni védőoltásának harmadik adagja a gyorsan terjedő omikron variánssal szemben – közölte a gyártó az Oxfordi Egyetem által végzett kutatásra hivatkozva. A Reuters beszámolója szerint a tudományos lapban egyelőre nem publikált kutatási eredmény megegyezik a Pfizer–BioNTech, valamint a Moderna vakcinái kapcsán végzett vizsgálatok eredményeivel. Ezek esetében szintén az derült ki, hogy az emlékeztető védőoltással hatékony védelem szerezhető az omikron ellen.

Az Oxfordi Egyetem kutatói megállapították, hogy a harmadik adag AstraZeneca beadása után nagyjából annyival erősödött meg a szervezet védekezőképessége az omikronnal szemben, mint a második adag beadása után a delta variánssal szemben.

Bár pontos részleteket egyelőre nem közöltek, annyit tudni, hogy a szakemberek három csoporttól vettek vérmintát:

  • azoktól, akik megfertőződtek a koronavírussal,
  • azoktól, akik felvették a két adag AstraZeneca-oltást, és az emlékeztető oltást is, valamint
  • azoktól, akik korábban egy másik változattal fertőződtek meg.

Ezek vizsgálata alapján a szakemberek azt találták, hogy a harmadik AstraZeneca-oltás után megnőtt a szervezet védekezőképessége.

Megmérték az emlékeztető Covid-oltások erejét, a végeredmény nagyon biztató

A The Lancet című orvosi lapban megjelent kutatási eredmény alapján az emlékeztető védőoltások a szervezetben lévő antitestek szintjét, valamint az immunrendszer T-sejtjeinek számát is jelentős mértékben megnövelik.

Mene Pangalos, az AstraZeneca kutatási részlegének vezetője szerint minél jobban ismerjük az omikront, annál inkább úgy tűnik, hogy a T-sejtes immunválasz tartós védelmet nyújt a súlyos megbetegedéssel szemben.

Bár az adatok biztatóak, a cég a napokban közölte: az omikron miatt új vakcinát készít.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.