Az orosz Szojuz MSZ-18 űrhajó hajtóművét pénteken tesztelte Oleg Novickij űrhajós, ám a procedúra a tesztidőszak lejártával sem ért véget.
Ismét elmozdult pozíciójából a Nemzetközi Űrállomás (ISS). Az incidens még pénteken történt, és kiderült: az esetért ismét az orosz űrhajó hajtóműve volt a felelős. A nyár közepén már volt egy hasonló anomália, akkor az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz egy szoftverhibára fogta, hogy a Nemzetközi Űrállomás forogni kezdett.
A The New York Times beszámolója szerint ezúttal a Szojuz MSZ-18 űrhajó hajtóművének a próbagyújtásával adódtak gondok, ez a folyamat ugyanis túl sokáig tartott. A lap arról ír, a Roszkoszmosz szerint a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén lévő űrhajósok nem voltak veszélyben.
A NASA és az orosz űrügynökség 30 perccel azután tudták visszaszerezni az irányítást az állomás felett, hogy az magyar idő szerint 11 óra 13 perckor kimozdult a pozíciójából.
A beszámolók szerint az ISS-hez dokkolt Szojuz MSZ-18 hajtóműveit Oleg Novickij űrhajós tesztelte. A NASA szóvivője arról tájékoztatott, hogy a tesztnek meghatározott ideig kellett volna tartania, ám az nem ért véget. Végül a helyzet nem volt annyira komoly, mint amilyennek a nyári incidenst írták le, az viszont nem megnyugtató, hogy rövid idő leforgása alatt már a második ilyen baleset történt.
Azt egylőre nem tudni, hogy mi okozta a hajtómű "túltesztelését".
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.