Tech hvg.hu 2021. szeptember. 22. 13:03

Magyarországon kifejezetten gyors a net, de ha az árakat nézzük, sok ország lepipál minket

A Surfshark DQL nevű kutatása vizsgálta többek közt az internetminőséget, és az országban elérhető adatbiztonságot is. Az előbbi kategóriában Románia és Algéria is beelőz minket.

Elkészült a Surfshark Digital Quality of Life Index (DQL) nevű kutatásának legfrissebb, 2021-es változata, mely az adott területre jellemző digitális életminőséget osztályozza, összesen 110 ország helyzetét vizsgálva. A kutatás öt szempontot vesz figyelembe, és ennek alapján rangsorolja a vizsgált államot. Ezek az internet megfizethetősége és minősége, az elektronikus infrastruktúra, az e-biztonság (vagyis lényegében adatbiztonság), és végül az e-kormányzat. (Azaz, milyen segítséget kap az állampolgár az ügyintézéshez.)

A felmérés természetesen Magyarország helyzetét is elemezte, a kutatók pedig rögtön egy szomorú tényre világítanak rá: ha minden kategóriát nézünk, akkor idén a 32. helyre kerültünk, ami azt jelenti, hogy tavalyhoz képest hét helyet zuhantunk vissza az összes szereplőt vizsgálva. A csak európai országok közül pedig a 22. helyet szerezte meg Magyarország.

Azért jó eredményeink is vannak: a Surfshark szerint Magyarország az internet minősége és az e-biztonság tekintetében befért a világranglista első 30 szereplője közé. A kutatók azt is kiemelték, hogy az itt elért eredményünk 20 százalékkal haladja meg a globális átlagot. A felmérés szerint a koronavírus-járvány kezdete óta Magyarországon 51 százalékkal javult a szélessávú internetkiszolgálás, és csak a sebességet nézve a ranglista 8. helyén állunk. Az internet megfizethetőségén viszont volna még mit javítani: ebben a versenyben a 37. helyen állunk.

Még Kazahsztánban, Argentínában és Lengyelországban is olcsóbb a net.

Az internetminőséggel kapcsolatos verseny abszolút győztese Dél-Korea lett, a második helyen az Egyesült Arab Emírségek, a harmadikon Kína áll.

A kiberbiztonság, illetve az adatvédelem helyzete sem a legjobb Magyarországon: itt a 28. helyet csíptük meg, miközben olyan államok is beelőznek minket, mint Ukrajna, Románia, Portugália és Litvánia.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.