Tech hvg.hu 2021. augusztus. 23. 09:33

Átverte a befektetőit a mobilos cég vezére, magára költötte a pénzt

Chad Leon Sayers még a 2015-ös Las Vegas-i CES technológiai show-n mutatta be az új telefonja koncepcióját, ám a szép ígéretek ellenére a telefon sosem készült el.

Emlékszik még a Saygus márkájú telefonra? Ha nem, akkor az nem a véletlen műve. Az amerikai Saygus még 2015 januárjában, a Las Vegas-i CES technológiai show-n mutatta meg a rendkívül ígéretesnek tűnő mobilját, a Saygus V2-t. A cég akkor 320 GB tárhelyet ígért a készülékben, ami ma már kevésbé tűnik nagy dolognak, ám 2015-ben még csak néhány tíz GB kapacitásúak voltak a piacon.

Azóta nem sokat lehetett hallani a cégről, egészen mostanáig – igaz, valószínűleg nem ilyen hírverésre számított a vállalat vezetője, Chad Leon Sayers. A The Verge beszámolója szerint utah-i férfi átveréssel vádolja az állam ügyészsége. A vád szerint 300 befektetőt kért fel, hogy összesen 10 millió dollárt tegyenek bele a cégbe, cserébe pedig "azonnali, milliárd dolláros sikert" ígért.

Saygus

Kiderült, a férfi ahelyett, hogy a telefon elkészítésére fordította volna az összeget, személyes kiadásait és tartozásait fizette ki belőle. Emellett a régebbi befektetőket az újonnan invesztálókból fizette ki.

Sayers a hatóságok szerint összesen 2,17 millió dollárt költött irodabérlésre, 800 ezer dollárt a perei rendezésére, 500 ezer dollárt jogi költségekre, 145 ezer dollárt vásárlásra, szórakozásra és más, személyes jellegű kiadásokra, 30 ezer dollárt pedig a hitelkártyája kifizetésére.

Saygus

A károsultak azrét dőlhettek be ilyen könnyen Sayersnek, mert a Saygus korábban készített már telefont: 2009-ben egy csúsztatható billentyűzetes mobilt készített, ez volt a VPhone.

A férfit a tervek szerint augusztus 30-án állíthatják bíróság elé.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.