A NASA Juno űrszondája elsősorban a Jupitert vizsgálja, de most a bolygóhoz közeli Ganymedeshez is ellátogatott.
Egy rövid sajtóközleményben jelentette be a hét elején a NASA, hogy a Juno űrszondája közeli fotókat fog készíteni a Ganymedes nevű holdról. Az égitest érdekessége, hogy a Merkúrnál is nagyobb, így ha nem a Jupiter közelében lenne, a méretei miatt akár bolygóként is besorolható lenne.
A csillagászok természetesen hosszú ideje tudnak a Ganymedes létezéséről, sok évvel korábban pedig a Galileo űrszonda meg is látogatta. Azóta viszont senki nem nézett rá, ami azt eredményezte, hogy a vele kapcsolatos kutatások is leálltak.
Ezért is döntött úgy a NASA, hogy az alapvetően a Jupiter tanulmányozására beállított Junót elküldi az égitesthez, és friss felvételeket készíttet róla. A munka most érett be, legalábbis abban az értelemben, hogy a szonda sikerrel megközelítette a Ganymedest, ami közben a felszínét is alaposan szemügyre vette:
A NASA által megosztott képek az úgynevezett JunoCam zöld szűrőjével készültek, az eredmények pedig azért is hangsúlyosak, mert több mint 20 éve nem készültek ilyen közeli felvételek az égitestről.
A Ganymedes másik érdekessége, hogy az egyetlen hold a Naprendszerben, amely mágneses mezővel rendelkezik, a kutatók pedig úgy tartják, hogy a vastag, jeges felszíne alatt folyékony óceán húzódik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.