Tech hvg.hu 2021. május. 03. 18:12

Van, ahol már 4 hétre adják az AstraZeneca második oltását

Három oltóponton már nem 12, hanem csak 4 héttel későbbi időpontot adtak meg második oltásra.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Akadnak olyan oltópontok, ahol automatikusan egy hónappal későbbi időpontot kapnak az astrazenecások a második oltásra, nem pedig 85 nappal későbbit, mint eddig – írja a Telex. Három oltóponton is ezt tapasztalták a páciensek, egyiküket, aki a SOTE-n kapott védőoltást, a lap szerint arról tájékoztatták, hogy már ez a protokoll.

Az AstraZeneca beadásának előírását először márciusban változtatták meg, mivel kutatásokból kiderült, hogy sokkal jobb a hatékonysága, ha 12 hét telik el a két oltás között. Müller Cecília országos tiszti főorvos viszont pénteken közölte, hogy ha valaki külön kéri, lehetővé teszik, hogy az első adagot követő 4-12. hét között, vagyis korábban megkaphassa. Ezt az igényt az oltóorvos felé kell jelezni, ott pedig tíz embert kell összegyűjteni az orvosoknak “annak érdekében, hogy minden vakcina eloltásra kerüljön” – mondta.

Müller Cecília: Ha kérjük, korábban is megkaphatjuk a második adag AstraZenecát

Kora reggel váratlanul kiderült, hogy 100 ezer Pfizer vakcinát beadnak ma. Ehhez az eeszt.gov.hu rendszerben kellett volna időpontot foglalni, azonban az kapásból összeomlott. Így sokan a kórházi oltópontoknál sorban állva reménykednek abban, hogy jut nekik oltás. Volt, ahol 12-2 körül közölték, a Pfizer elfogyott, innentől AstraZenecát vagy Sinopharmot tudnak adni.

A cikk szerint keresték ez ügyben a Nemzeti Népegészségügyi Központot és a SOTE Klinika oltópontot, hogy valóban 4 hétre változott-e a protokoll, de nem kaptak még választ.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról