Tech hvg.hu 2021. április. 13. 13:15

A Földtől mintegy 280 millió kilométerre készül szoftverfrissítésre a NASA

Csak most derült ki, hogy a Marson állomásozó Ingenuity nevű drónnak frissíteni kell a rendszerét. A NASA a Földről küldi a hibajavítást végző patchet.

Távolról, a Földről végzi el az Ingenuity nevű marsi drónrendszerének frissítését a NASA – közölte az amerikai űrkutatási hivatal. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a marsi helikopter héten esedékes menetpróbája már biztosan nem valósul meg, erre valamikor később nyílik lehetőség.

Azt még nem tudni, hogy pontosan mi a probléma az Ingenuityvel, de a NASA szerint a vezérlőszoftvert így is javítani szükséges. Ehhez egy új kiadást készítenek, amit aztán átküldenek a Földtől mintegy 280 millió kilométerre lévő marsi drónnak. Ez egyébként kimondottan nehéz feladat, és nem csak az óriási távolság miatt.

Az Ingenuity nem rendelkezik tudományos mérőműszerekkel, mint a Perseverance Mars-járó; a szerkezetet egyetlen okból küldte a vörös bolygóra a NASA: hogy egy idegen bolygón is megvalósulhasson az emberiség első irányított repülése. (A drónon persze ugyanúgy van kamera, amit a felszállás után elvileg használni is fog.)

Az Ingenuity hivatalosan a múlt hétvégén emelkedett volna fel a marsi talajról, ám a műszer rotortesztjeinek gyenge eredménye miatt a NASA elhalasztotta a műveletet. Az űrkutatási hivatal később azt közölte, hogy a kis helikopter várhatóan április 14-én, szerdán kísérli meg első felszállását, ám a most jelzett hiba miatt végül ez sem valósul meg. A szerkezetnek egyébként más baja nincs, tökéletesen ép, még a nagyon hideg marsi éjszaka sem tudott kifogni rajta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.