Tech hvg.hu 2021. március. 17. 19:03

Videó: az első feszítéstől széttört az Asus ROG Phone 5

A YouTube-on JerryRigEverything néven ismert videós, Zack Nelson ezúttal az Asus új csúcsmobilját vetette alá a tortúratesztjének.

Egy hete mutatta be az Asus a legújabb csúcsmobilját, a ROG Phone 5-öt, ami egy játékosoknak szánt készülék, de az androidos telefonok között is nevezhetjük a legerősebb telefonnak. A mobil Ultimate verziója 18 GB RAM-ot és egy 6000 mAh akkumulátort kapott.

Egy ilyen mobil az ismert videóshoz, Zack Nelsonhoz is eljutott, aki YouTube-csatornáján rendszerint azt mutatja meg, egy-egy készülék mennyire képes ellenállni a tortúratesztjének.

A videót ezúttal is a szokásos karcolós próbával kezdte. A telefon kijelzőjét kilenc részre osztotta, hogy kiderüljön, a 10-es Mohs-féle keménységi skála mely szintjén lehet először kárt tenni a ROG Phone 5-ben. Mivel ennek az eszköznek a paneljét is a Gorilla Glass Victus védi, így nem meglepő, hogy a Samsung Galaxy S21 Ultrához hasonlóan ennél is a 6-os szinten jelentek meg az első karcok, és a 7-esnél lettek mélyebbek.

A mobil váza és gombjai is alumíniumból készültek, így azokról csak a festéket sikerült lekarcolni. A kameramodul is jól bírta a gyűrődést, az ujjlenyomat-olvasóról azonban ez már nem mondható el: néhány karc után egy száraz bőrfelülettel már nagyon nehezen tudott mit kezdeni a szenzor.

A fenti videóból az is kiderült, az égetést még viszonylag jól viselte a kijelző, a hajlításnál viszont elbukott. Nelson úgy is képes volt eltörni a mobilt, hogy az egyik ujját sérülés miatt nem is használta. Ez a törékenység a kijelzőt is azonnal tönkretette, a telefon pedig akkor adta meg magát végleg, amikor a másik oldalról is roppantott rajta egyet a videós.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.