Tech hvg.hu 2021. február. 28. 18:04

Hamarosan elkezdhetik oltani az időseket az AstraZeneca-vakcinával a németek

Németország oltásügyi hatósága ezt korábban nem ajánlotta, mert szerinte nem tesztelték eleget a készítményt.

Hamarosan jóváhagyhatják 65 éven felüliek számára is a brit-svéd AstraZeneca gyógyszercég Oxfordban kifejlesztett vakcinájának használatát Németországban, az illetékes hatóság vezetője, Thomas Mertens szerint az ennek ellenkezőjéről szóló korábbi ajánlásuk tévedés volt.

Az ajánlás miatt az oltóanyag felhalmozódott, a leszállított 1,4 millió dózisból csak 360 ezret adtak be, mert a hivatalok csak lassan tudták az idősek visszautasítása után a többi veszélyeztett csoportban szétosztani azokat.

Mertens szerint az oltáshatóság hamarosan frissíti ajánlását, a ZDF televíziónak nyilatkozva azt mondta, „lehetséges”, hogy a kérdéses vakcinát idősek számára is lehet engedélyezni. „Soha nem kritizáltuk a vakcinát, csak a 65 éven felüliek körében történt tesztelésről rendelkezésre álló információ mennyiségét. Valahogy az egész félrecsúszott” – mondta.

Eközben a Handelsblatt című lap is azt írta, hogy az AstraZeneca szere mindössze 8 százalékos hatékonyságot produkált az öregebbek esetében. Angela Merkel kancellárnak is volt egy szerencsétlen elszólása, aki a Fraknfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában mondta, hogy mivel ő 66 éves, nem tartozik azok közé, akik számára ajánlott az oltóanyag. Sokan ezt általában véve a vakcina „leszólásaként” értelmezték.

Az oltást egyébként még Franciaországban sem engedélyezték a 65 évesek és annál idősebbek számára, a svájciak kifejezetten visszautasították, az Egyesült Államokban pedig legkorábban áprilisban dönthetnek az ügyben szövetségi szinten – írja a Guardian.

Eközben növekszik viszont azon országok köre, ahol már olthatnak a készítménnyel. Kanadában a múlt héten határoztak erről, Indiában pedig még januárban. Az Egészségügyi Világszervezet is rábólintott.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.