Tech hvg.hu 2020. november. 21. 08:03

Az Ericsson szerint ami most következik, az a szinkronizált valóság

A generációugrás mostanra megtörtént a világ összes régiójában, több tucat ország száznál is több szolgáltatójánál elérhető az 5G szolgáltatás. Bár a legtöbb szó a technológia ipari felhasználásáról esik, az egyéni és üzleti mobilelőfizetők számára is új lehetőségek sorát hozza el az új hálózat – hangsúlyozza az Ericsson. A vállalat szerint az 5G lehetővé teheti, hogy tényleg valós időben beszélgessünk vagy akár zenéljünk tőlünk több száz kilométerre lévő emberekkel, és benne van a potenciál, hogy magának a mobiltelefonnak a koncepcióját is megváltoztassa.

Az Ericsson előrejelzése szerint 2020 végére mintegy 190 millió 5G-s mobilelőfizetést használnak majd a mobilszolgáltatók ügyfelei világszerte, az új generációs hálózat térhódítása pedig minden eddiginél gyorsabban mehet majd végbe: 2025-ben már 2,8 milliárd ilyen előfizetésről beszélhetünk majd.

A mobilhálózatok evolúciója eddig minden generációváltás során új funkcióval egészítette ki a mobilkommunikációt, újabb képességekkel felruházva a mostanra mindannyiunk által használt mobiltelefont – emlékeztet közleményében a hálózatépítő vállalat. A 2G-s hálózatokkal megjelenő, manapság már csigalassúnak és nagyon korlátozottnak tűnő adatkommunikáció után a 3G-vel végre elérkezett a mobil szélessáv korszaka, mely a 4G megjelenésével, a hálózatok kapacitásának és lefedettségének drasztikus növekedésével hozta el a ma ismert okostelefonok által kínált adatközpontú szemléletet és bőséges alkalmazáskínálatot.

Az adatéhség nem csillapodik: a tavalyi, egy okostelefonra jutó globális átlag 7 GB-os havi adatforgalom az előrejelzések szerint 2025-re 25 GB-ra nő majd, olyan szintre, mely a hatékonyabb hálózati topológiák bevezetése nélkül szinte fenntarthatatlanná tenné a mobilos adathálózatok működését. Az 5G-vel az okostelefonok egy korábbi jelentős korlátuktól szabadulhatnak meg, így az adathálózat bárhol, bármikor, lényegesen nehezebben kimeríthető erőforrásokkal áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

Az új trend a szinkronizált valóság

"Az első 5G-s okostelefonok 2019-es megjelenése óta eltelt időben a hálózatokkal együtt a készülékek képességei is rengeteget fejlődtek. Ma már egyes gyártók kínálatában nem kizárólag a felsőkategóriás típusok kiváltsága az 5G-kompatibilitás, hanem egyre több felső-középkategóriás vagy középkategóriás típus is támogatja az új hálózati technológiát. Mindez azt jelenti, hogy a szupergyors adatátvitel és az szinte késleltetés nélküli kommunikáció már nem csak egy szűk réteg kiváltsága lesz” – hangsúlyozza Jakab Roland, az Ericsson regionális igazgatója.

Az Apple 5G-s iPhone-jainak októberi bemutatója
Apple

A vállalat szerint ezzel az okostelefonok a felső-közép árszegmensben mindinkább alkalmasabbá válhatnak a magasabb minőségű fotók, videók készítésére és azonnali megosztására, illetve akár 4K felbontású videók vagy nagyobb bitrátájú zene zökkenőmentesebb streamelésére. Ám a legnagyobb előrelépést nem is feltétlenül a nagyobb minőség vagy a gyorsabb letöltési sebesség jelenti. Hanem a rendkívül alacsony látencia. Míg a sávszélesség azt fejezi ki, hogy egyszerre mennyi adat áramolhat a hálózaton, a látencia azt, hogy mekkora késleltetéssel indul el és érkezik meg az adattömeg.

"Az ember számára a valós idejű, élő kommunikáció a természetes. Amikor beszélgetünk, kb. 10 milliszekundum a látencia, ennyi idő, amíg az agyunk feldolgozza a hangot és képi jeleket, és közben már elkezd érzelmi reakciót adni” – mutatott rá a Ericsson R&D Innovation Days Budapest nevű novemberi rendezvényen tartott előadásában Mischa Dohler, a King's College London kutatója. "A mai internetes alkalmazásokban átlagosan 145 ms a látencia, de az 5G lehetővé teszi a 10 ms vagy még kisebb késleltetést. Így elérhetővé válik a szinkronizált valóság, ami több mint a virtuális valóság (VR) vagy a kiterjesztett valóság (AR)" – mondta az eseményen Dohler, felidézve azt a 2018-as online koncertet, amikor 5G-s teszthálózat segítségével ő Berlinben zongorázott, a lánya pedig Londonban énekelt, tökéletes szinkronban.

Más lehet a jövő okostelefonja

Az Ericsson szerint egyelőre nehéz megjósolni, hogy a jövő okostelefonjain milyen applikációkat használ majd a többség, visszatekintve ugyanakkor jól látszik, hogy eddig minden mobilhálózati technológia/generáció elhozta az okostelefon-használat evolúcióját. Míg a 3G-vel a korábban szinte kizárólag szöveges kommunikációra (e-mail, chat) használt kommunikátorok egy csapásra teljes értékű internetböngésző-eszközzé váltak, addig a 4G megjelenése együtt járt a legkülönfélébb közösségi hálózatok burjánzásával, illetve azok mobilos vetületeinek szárnyalásával, továbbá az eleinte jellemzően komoly korlátok közé szorított streaming tartalomfogyasztással.

Az újabb és újabb felhasználási módokkal együtt változtak a készülékek is, megjelentek a szupergyors rendszerchipek, a PC-kkel összemérhető nagyságú háttértár, a többszenzoros képrögzítő-rendszerek és az alájuk dolgozó fejlett jelfeldolgozó algoritmusok, emellett az okostelefonok kijelzőjének képátlója és felbontása egyaránt folyamatosan nőtt.

Az okostelefon-piac legnagyobb szereplői éppen tavaly, az első 5G-s modellek megjelenésekor dobták piacra az első olyan készülékeket, melyek hajlítható kijelzővel rendelkeznek, illetve valamilyen módon a kijelzőméret szempontjából multifunkciós, több eszközt is helyettesítő megoldássá válhatnak – emlékeztet az Ericsson közleménye. Bár ezek még nem terjedtek el széles körben, az 5G-korszakban a variálható kijelző várhatóan nagyobb szerephez juthat, az okostelefonok pedig további funkciókat vehetnek majd át a számítógépektől, kameráktól és más szórakoztatóelektronikai berendezésektől, például játékkonzoloktól.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.