Az Oversight Board nevű testület májusban alakult, mostantól viszont dolgozik is. A Facebooktól (elviekben) függetlenül működő szervezet a bejelentő által jogtalannak tartott tiltásokat vizsgálja.
Hivatalosan is megkezdi működését a Facebook "legfelsőbb bíróságának” nevezett Oversight Board. A független szervezet közreműködését olyan ügyekben lehet igényelni, amikor a felhasználó nem ért egyet egy bejegyzés, kép vagy videó moderátor általi tiltásával. A testület ilyenkor befogadhat egy panaszt, melyet jobban átvizsgálva akár a Facebookkal ellentétes döntést is hozhat.
Az Oversight Board létrehozásáról már 2018 óta hallani, de hivatalosan csak idén májusban alakult meg; az összesen húsz tagból álló “bírói” gárdában újságírók, jogászok és aktivisták vannak, köztük egy magyar is.
A testület még egyetlen ügyet sem bírált el, ám a Facebook mostani bejelentése szerint ez rövidesen megváltozik. Az Engadget ugyanakkor hozzáteszi: nagy kérdés, milyen hatékonysággal dolgoznak majd, a csapat ugyanis csak az általa elemezhetőnek vélt ügyeket fogadja majd be (és persze azok közül se mindet), a határozat kihirdetése pedig hónapokig is eltarthat. A testület egyébként szinte bármilyen esetet megvizsgálhat, és nem csak a Facebookra feltöltött tartalmak esetében: a felhasználó instagramos ügyek miatt is igényelheti a figyelmüket.
Az Oversigh Boardot azért hozták létre, mert a Facebook kritikusai szerint az oldal moderálási tevékenysége sokszor ellentmondásos: az adminok olyan posztokat (például képeket) is törölnek, amiket (látszólag) semmi nem indokol. A testület közlése szerint az első ügyeket a következő hetekben tárgyalják majd.
A facebookos bíróság működéséhez szükséges tőkét maga a közösségi oldal biztosítja, de ígérték: a munkába semmilyen módon nem fognak beleszólni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.