Tech hvg.hu 2020. szeptember. 21. 11:04

Amerikai kutatók szerint kifejezetten rossz ötlet templomba menni a járvány idején

Vannak helyek, ahol nagyobb valószínűséggel lesz valakiből fertőzött. A Johns Hopkins Egyetem új kutatása szerint ez az egyházakra és templomokra is igaz.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Igen kockázatos templomba, egyházi összejövetelre járnia valakinek a koronavírus-járvány idején – derül ki a pandémia hatását közelebbről is vizsgáló Johns Hopkins Egyetem felméréséből. A kutatást a BGR című lap ismerteti, amely szerint a templomba járók nagyobb kockázatnak vannak kitéve a világjárvány alatt, mint azok, akik például tömegközlekednek.

A lap az utóbbi hetek eseményei alapján vonta le a konklúziót: Amerika-szerte több olyan hír is megjelent, melyek főszereplője valamilyen hívő szuperfertőző volt, és aki emiatt több embert is megbetegített. A szuperfertőzők tünetmentes vírushordozók, de a közeg, ahol megfordulnak, rásegít, hogy akár kisebb csoportoknak is átadják a betegséget. Például azzal, hogy nem viselnek maszkot, és nem figyelnek a higiéniás szabályokra.

Az IFLScience tudományos-ismeretterjesztő oldal ismertet is egy kutatást, amely szerint a közös énekléssel rengeteg mikroköpet kerülhet a levegőbe. Ezek olyan nyálfoszlányok, melyek szabad szemmel nem láthatók, de a kutatáshoz használt UV-fény képes őket megmutatni. A vizsgálat eredménye, hogy az énekléssel (maszk nélkül) rengeteg ilyen mikrocsepp távozhat az ember a szájából, köztük olyanok is, melyekben benne lehet a vírus.

A Johns Hopkins Egyetem felmérése kapcsán fontos megemlíteni, hogy az intézmény nem kimondottan a templomokat vizsgálta. A kutatók csak listába szedték azokat a helyeket, melyek bizonyos okból kockázatosabbak egy járvány idején, és ebbe a felsorolásba került bele az egyház is. Ennek oka, hogy a látogatók sok esetben maszk nélkül, és a védőtávolság betartása nélkül gyűlnek össze. De ez persze más tevékenységre is igaz lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.