Tech hvg.hu 2020. szeptember. 17. 17:15

Egy laposföld-hívő házaspár elindult a világ végére, de eltévedtek, majd karanténba kerültek

Egyesek olyannyira kitartanak elméletük mellett, hogy addig nem nyugszanak, ameddig be nem bizonyítják azt. Ilyen hozzáállással kelt útra egy laposföld-hívő házaspár is, ám kalandjuk gyorsan véget ért.

Többszöri olvasásra is hihetetlen történetet közölt egy olasz házaspárról az Indy100. A nő és a férfi a lap szerint hosszú ideje laposföld-hívők, de olyannyira, hogy egy túra kedvéért a kocsijukat is eladták, hogy annak árából csónakot vásárolhassanak, és eljussanak a világ (általaluk vélt) végére.

A pár Lampedusa szigete felé vette az irányt, mert úgy hitték, ez az a terület, ahol a mindenség előbb-utóbb véget ér. A házaspár az észak-szicíliai Termini Imereséből hajózott volna déli irányba, ám valamiért mégis észak felé indultak,

és eltévedtek.

A párosnál egyébként volt iránytű, de úgy tűnik, használni már nem tudták.

A férfi és a nő ezután egy Ustica nevű kis szigeten kötött ki, ahol a koronavírus-járvány miatti szigorú egészségügyi intézkedések miatt kötelező karantén várta őket. A pár azonban nem akart vesztegzár alá kerülni, ezért kétszer is szökéssel próbálkozott – csakhogy ez sem jött össze, így végül muszáj volt megadniuk magukat.

A laposföld-hívők általában ugyanazt az öt "érvet" sorolják fel, amikor arra kérik őket, hogy bizonyítsák elméletüket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Ballai Vince 2021. április. 13. 20:00

„Az első hullámot még kinevettük, most napról napra jönnek a megdöbbentő halálesetek”

Egy család negyvenes éveiben járó testvérpárja – csak egy példa az Ózd környéki roma közösségekben koronavírus miatt elhunytak közül. A vírus nem válogat, egy helyi háziorvos szerint többségi és a kisebbségi közösségekben egyformán tombol a járvány. A romák körében mégis nagyobb a kockázat, de nem csak az általánosan rosszabb egészségi állapotuk miatt.