Tech MTI 2020. szeptember. 06. 15:03

Nem csak a babán, a szülő éjszakáján is segíthet az okosbölcső

"Okosbölcsőt" fejlesztett ki a babák álomba ringatására egy házaspár, hogy segítse a szülők éjszakai alvását. A mesterséges intelligencián alapuló fejlesztés babafigyelő, ringató, mózeskosár és bölcső is egyben.

"Nem a csecsemőkkel kapcsolatos tennivalók fárasztják ki a szülőket, hanem az alváshiány" – mondta Radhika Patil, a Cradlewise vállalat elnöke, aki férjével, Bharath Patillal közösen álmodta meg a speciális bölcsőt. A közelmúltban megjelent tanulmányt idéztek, amely szerint az újdonsült édesanyák átlagosan egy órát veszítenek az éjszakai alvásidejükből és akár hat évbe is telhet, mire visszaállnak a terhesség előtti alvásmennyiségükre.

Cradlewise

A Patil házaspár első gyerekük születésekor alkotta meg a Cradlewise okosbölcsőt, egy szabadalmazott ringatógépezet, valamint a baba megfigyelésére szolgáló és egy okostelefonos alkalmazáshoz kapcsolódó kamera ötvözésével. "Van tehát egy babafigyelőnk, amely a gyereket nézi és észleli az ébredés korai jeleit, valamint beindítja a ringatást is" – magyarázta Radhika Patil, megjegyezve, hogy a korai észlelés a kulcs, ugyanis minél előbb észreveszik a szülők, hogy a gyerek ébredezik, annál könnyebb őt visszaaltatni.

A mesterséges intelligencia megjegyzi a baba alvási szokásait, figyeli a légzését, a mozgását, és hogy mennyi ringatásra van szüksége a visszaalváshoz. A bölcső továbbá egy zenekönyvtárral is rendelkezik.

Az okosbölcsőt egészen kétéves korig lehet használni. A pár reményei szerint a már előrendelhető termék október végén kerül a piacra 999 dollárért (302 ezer forint).

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.