Tech hvg.hu 2020. július. 21. 20:11

Zuckerberg szerint a Facebook nem játszik össze Trumppal

A közösségi oldal első embere szerint még a feltételezés is nevetséges, hogy a Facebook kiszolgálná az USA elnökét.

Határozottan tagadta az Axiosnak adott interjúban Mark Zuckerberg, hogy a Facebook összejátszana Donald Trump amerikai elnökkel. “Az egész ötlet egyszerűen nevetséges” – mondta a beszélgetés során a közösségi oldal első embere.

A téma azután lett forró, hogy míg a Twitter többször is szankcionálta Trumpot a szabálysértő posztjai miatt, a Facebook semmit sem tett. A történtek miatt a vállalat több dolgozója online tüntetésbe kezdett, és jelezte: aggódik, hogy a cég ennyire elnéző Trumppal.

Zuckerberg néhány héttel később jelezte, bizonyos politikusok esetében valóban sokkal keményebben kell fellépniük, ezért új stratégia kidolgozására kérte munkatársait. Arról ugyanakkor nem esett szó, mire is gondolt pontosan a Facebook vezetője.

Az ügy azért is kerül újra és újra napirendre, mert Zuckerberg tavaly privát látogatásra érkezett a Fehér Házba, ahol együtt is vacsorázott az elnökkel. Arról ugyanakkor egyik fél sem mondott semmit, miről beszélgettek ez idő alatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.