Tech hvg.hu 2020. június. 12. 18:03

Egy igazi veteránt sikerült visszacsábítania a Facebookhoz Mark Zuckerbergnek

Chris Cox évekig dolgozott a közösségi oldalnál, gyakorlatilag végignézte, ahogy a kollégiumi honlapból világméretű szolgáltatás válik. 2019-ben búcsút mondott Zuckerbergéknek, de most visszatér.

Ritka alkalom, hogy új csapattag bemutatása miatt közöl bejegyzést saját Facebook-oldalán Mark Zuckerberg, de most pontosan ez történt, és nem is akárkiről van szó: Chris Cox egykori termékfejlesztési igazgató kis kihagyás után ismét náluk/nekik fog dolgozni.

A régi/új ember már át is vette belépőkártyáját és névjegyét:

Cox gyakorlatilag ugyanabba a pozícióba tér vissza a vállalathoz, hogy új stratégia mentén gondozza a céghez tartozó szolgáltatásokat. Erre szükség is lesz, hiszen korábban maga a Facebook-főnök Zuckerberg közölte, hogy a változás elkerülhetetlen.

Cox 2005-ben érkezett a Facebookhoz, ahol egészen 2019-ig dolgozott. Azért mondott le, mert a közösségi oldal új fejlesztési irányt határozott meg, amely Coxnak egyáltalán nem tetszett, és emiatt markáns véleménykülönbség alakult ki közte és Zuckerbergék közt.

A szakember ma már azonban máshogy gondolkodik, legalábbis erről írt saját oldalán. Cox ugyanitt azt is megosztotta, hogy ő volt az, aki segítséget ajánlva felkereste a vezetőséget. Ők pedig kaptak az alkalmon és szerződést ajánlottak neki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.