A kínainál fertőzőbb koronavírus terjed Magyarországon
Tech hvg.hu 2020. május. 22. 13:00

A kínainál fertőzőbb koronavírus terjed Magyarországon

Ez az északolasz változat.

Koronavírus-világjárvány

Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

Több mutációja van jelen Magyarországon a koronavírusnak, köztük az Olaszországból érkezett fajta is – derül ki az RTL Klub riportjából. A Pécsi Tudományegyetem laborjában vizsgálják a különböző változatokat, a kutatók ennek alapján térképezik fel a terjedés útját.

Az egyes változatok között lényegi különbség nincsen, a tünetek és a fertőzés módja is hasonló. Egy kivétel van: az Észak-Olaszországban feltűnt mutáns az eredeti kínai vírusnál valamivel hatékonyabban terjed. Ez a domináns egész Európában, sőt Ázsiát kivéve a világon is.

Az RTL Klubnak Müller Viktor, az ELTE TTK tudományos munkatársa elmondta, hogy a vírusnak csak a terjedési módja változott, nem okoz súlyosabb betegséget, mint a többi verzió.

Kínában ugyanakkor feltűnt még újabb mutáció, amely már inkább torokfájással jár, és hosszabban elnyúló betegséget okoz.

Koronavírus-világjárvány
A sorozat további cikkei

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Hirdetés
Martin Luther King idejébe kell visszamenni, ha meg akarjuk érteni, mi van Amerikában
hvg360 Nagy Gábor 2020. május. 30. 16:15

Martin Luther King idejébe kell visszamenni, ha meg akarjuk érteni, mi van Amerikában

Tüntetést, zavargást és fosztogatást váltott ki több amerikai nagyvárosban, hogy egy fehér rendőr brutális intézkedése nyomán meghalt egy afroamerikai, ami fölélesztette a társadalmi egyenlőtlenség és a jogi megkülönböztetés miatt lappangó indulatokat a fekete közösségben, de a tiltakozók messze nem csak feketék. A rendőr ellen vádat emeltek, de nem lesz egyszerű bizonyítani a szándékosságot.