Az Nvidia új szuperszámítógépe, a DGX A100-as 5 petaflop számítási kapacitással bír, így 24 óra alatt végez azzal a munkával, amely emberi munkával egy évbe is beletelhetne.
Az Nvidia már eddig is igen komoly erőforrást mozgósított annak érdekében, hogy az amerikai technológiai cégekkel közösen győzzék le a koronavírust. A vállalat legutóbb 30 szuperszámítógép számítási kapacitását ajánlotta fel erre a célra, most pedig egy újabb masinát állít csatasorba.
Az Nvidia bejelentése szerint a mesterséges intelligencia által vezérelt szuperszámítógépes rendszerét, a DGX A100-at adja át az amerikai az Argonne Nemzeti Laboratóriumnak, ahol a kutatóknak segít majd a koronavírus okozta megbetegedést gyógyító terápiák kidolgozásában, a vakcina fejlesztésében, valamint a járvány terjedésének vizsgálatában.
A DGX A100 az Nvidia harmadik generációs szuperszámítógépe, amiben nyolc dolgozik a cég új Ampere A100 Tensor Core GPU-jából. Ennek köszönhetően a számítógép 5 petaflop számítási kapacitással bír. Bár mindez eltörpül a világ legerősebb szuperszámítógépei mellett (azok több mint 100 petaflopon pörögnek), az eszköz így is nagy segítség lesz a szakemberek számára.
Kimberly Powell, az Nvidia egyik vezetője szerint ha a rendszert élesítik, a kutatók 24 óra leforgása alatt 1 milliárd hatóanyagot vizsgálhatnak majd meg. A számítógép nélkül mindez körülbelül egy éven át tartana a tudósoknak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.