Biztatónak mondják annak a betegnek az állapotát, akinek beadták a készítményt.
Először adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmájából kivont antitesteket Magyarországon egy fertőzött páciensnek – mondta a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője az M1-en hétfőn.
Jakab Ferenc úgy fogalmazott: a beteg állapota biztató.
A szakértő elmondása szerint az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.
Jakab azt is közölte, hogy a kutatócsoport jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. Az első kísérletek szerint azonban azt látni, hogy
azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak.
A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal végez kísérleteket – mondta Jakab, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába kerülhet.