Ha a repülés kapcsán kimondjuk a Maverick nevet, valószínűleg mindenkinek ugyanazok jutnak az eszébe: Tom Cruise és a Top Gun című film. Az Airbus fejlesztői azon dolgoznak, hogy a vállalat új gépe legalább ekkora hírnévre tegyen majd szert.
A francia repülőgépgyártó vállalat, az Airbus a Singapore Airshow apropóján villantotta meg annak a repülőgépnek a prototípusát, melyen a cég fejlesztői évek óta dolgoznak. A tervek szerint nemcsak kevesebb üzemanyagot fogyaszt majd, de kényelmesebb is lesz, mint a jelenlegi modellek. És igen, a gép a Maveric nevet kapta meg, ami az egy betű különbség ellenére hangzásában nem nagyon tér el a Top Gun főszereplőjének nevétől.
A projekten dolgozó mérnökök nagyon belehúztak a fejlesztésbe. A szakemberek alig három év alatt hozták össze, hogy egy egyszerű skiccből egy távirányítással működő modell legyen, ami még 2019 júniusában a levegőbe tudott emelkedni.
Az Airbus számításai szerint a Maveric ugyanazokkal a hajtóművekkel 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot égetne el, mint a keskenytörzsű repülőgépek. A hajtóművek új elhelyezésével ráadásul zajterheelés is csökkenhet, ami a tágas terekkel együtt tovább fokozhatja az utasélményt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.