A Mobile World Congresst szervező GSMA állítólag azért lobbizik a spanyol kormánynál, hogy hirdessék ki az egészségügyi vészhelyzetet, így ugyanis veszteség nélkül tudják lefújni a rendezvényt.
A világ egyik legnagyobb mobilos seregszemléje, a barcelonai Mobile World Congress (MWC) minden év februárjában nyitja meg kapuit a kiállítók és a látogatók előtt, ám egyre inkább kérdéses, ez az idei évben is így lesz-e. Az utóbbi napokban több nagy cég is lemondta a részvételét, mert sem a látogatókat, sem a dolgozókat nem szeretnék kitenni egy koronavírus-fertőzésnek.
A mobilvilág hagyományos éves seregszemléjét szervező iparági szövetség, a GSMA igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy ennek ellenére megtartják a rendszervényt, szerda délelőtt azonban már arról lehetett hallani, hogy péntekre egy megbeszélést hívtak össze, és ott dönthetnek majd az MWC 2020 sorsáról.
[Koronavírus vs. mobilos mennyország: melyik gyártó (nem) lesz ott az MWC 2020 kiállításon?]
A Wired most azt is tudni véli, mire várnak a GSMA-nál. Az MWC szervezésére rálátó, névtelenséget kérő informátor szerint a GSMA jelenleg azért lobbizik a spanyol kormánynál, hogy hirdessen egészségügyi vészhelyzetet, ez ugyanis lehetővé tenné, hogy veszteség nélkül töröljék a rendezvényt.
A problémát az jelenti, hogy ha a GSMA úgy mondja le az eseményt, hogy a katalán hatóságok nem tiltják meg annak megtartását, az ebből eredő kártérítéseket a szervezetnek kellene kifizetnie. Ellenkező esetben viszont a rendezvény biztosításának terhére lehetne elszámolni a költségeket.
A helyzetet bonyolítja, hogy a spanyol La Vanguardia beszámolója szerint a Ada Colau, a város polgármestere úgy nyilatkozott, Barcelona felkészült az MWC megrendezésére, és nem látja szükségét semmilyen sürgős intézkedésnek.
A GSMA szóvivője arról beszélt, hogy valóban folytatnak tárgyalásokat a spanyol kormányzattal, ám mindezt annak érdekében teszik, hogy a látogatók (és a kiállítók) egészsége biztonságban legyen.
Ha kíváncsi a fejleményekre, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.