Tech hvg.hu 2020. február. 06. 20:03

Valamire nagyon készül a Google, a Samsung bemutatóján állnak elő vele

A Google egy furcsa animációt tett közzé az Android rendszer Twitter-csatornáján, amelyből egyelőre nem derült ki, milyen újdonsággal állnak majd elő.

Ha hihetünk az eddig kiszivárgott pletykáknak, igen sok eszközt mutat majd be a Samsung február 11-én. Ott lesz például a Galaxy S20-család három tagja (plusz mindegyikből az 5G-képes változat), a Galaxy Buds+ fülhallgató, és a Galaxy Z Flip összecsukható telefon. Ám a jelek szerint nemcsak hadveres, szoftveres szinten is számíthatunk majd némi izgalomra.

A Google az Android hivatalos Twitter-oldalán osztott meg egy sejtelmes GIF-et arról, hogy valamire ők is készülnek a Samsung bemutatója kapcsán.

Konkrétumot nem árultak el a Google mobilos operációs rendszerének fejlesztői, ám a GSMArena szerint a dolog az új összecsukható mobillal, a Galaxy Z Flippel lehet kapcsolatos. Az elképzelések szerint az eseményen akarják demonstrálni az összecsukható kijelzőre optimalizált interfészt. Erre utal az is, hogy a Google már korábban bejelentette, hogy az Android 10 natív támogatást nyújt ehhez, és olyan fejlesztői eszközöket kínál a programozóknak, amivel a hajlítható kijelzős készülékre szánt applikációikat tesztelhetik.

A Samsung hamarosan érkező csúcsmobiljairól itt találja meg a fontos információkat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.