Tech MTI 2020. január. 20. 10:03

"OK, a motor leáll" – ma ünnepli 90. születésnapját Buzz Aldrin, aki másodikként lépett a Holdra

Január 20-án kilencvenéves Edwin "Buzz" Aldrin amerikai űrhajós, aki 1969. július 21-én második emberként léphetett a Hold felszínére.

Ember a Holdon
Friss cikkek a témában

Edwin Eugene Aldrin Jr. egy katonai pilóta fia, a testvérei által ráragasztott Buzz becenevet idővel hivatalosan is felvette. A repülés iránti szenvedélye miatt a tudományos ösztöndíjat elutasítva a rangos West Point katonai akadémiát végezte el, kiemelkedő eredménnyel. 1951-ben vadászpilótának jelentkezett, s mivel a külön fegyvernemként csak néhány éve létrejött légierőnek akadémiája nem volt, egy támaszponton kapott alapszintű kiképzést. A koreai háborúban 66 légi csatában vett rész, és 2 ellenséges repülőgépet lőtt le. A háború 1953-as befejeződése után nukleáris fegyverekkel felszerelt gépekkel repült, 1959-től Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) asztrodinamikát hallgatott, 1963-ban asztronautikából a PhD fokozatot is megszerezte.

Űrhajósnak először 1962-ben jelentkezett, de mivel nem berepülő pilóta volt, elutasították, a következő évben egy újabb válogatás során már alkalmasnak találták. Mivel ő volt az első asztronauta, aki tudományos fokozattal rendelkezett, feladata pedig az űrjárművek találkozásának és dokkolásának kutatása lett, társai csak "Doktor Randevúnak" hívták. 1966-ban a Gemini-program utolsó küldetésén, a Gemini-12 fedélzetén feljutott a világűrbe. A Hold-látogatást előkészítő út során az űrhajó összekapcsolódott egy Agena célrakétával – a művelet előtt a radar felmondta a szolgálatot, de Aldrin, akinek ez volt a szakterülete, látás után hajtotta végre a műveletet, majd hosszú űrsétát is tett.

AFP / NASA

Aldrin az Apollo-program elindulása után Neil Armstronggal együtt az Apollo-9 pótlegénységének tagja lett, ami azt jelentette, hogy Michael Collins társaságában ők indulhattak útnak az első Holdra szállást végrehajtó Apollo-11 fedélzetén. A NASA csak röviddel a küldetés előtt határozott úgy, hogy ne Aldrin, hanem a kisebb "egóval" rendelkező Armstrong legyen az első ember a Holdon. A döntést úgy csomagolták be, hogy a kis helyen szorongó űrhajósok közül egyszerűbb, ha a létrához közelebbi Armstrong megy előre. A legrosszabbul a személyzet harmadik tagja, a holdra szállást égi kísérőnk körül keringő anyahajóból végignéző Michael Collins járt, akinek nevére ma már nem sokan emlékeznek.

[Ezt látta a holdra szállás közben Neil Armstrong – videó]

Az Apollo-11 fellövését 1969. július 16-án a helyszínen egymillió ember nézte, azt pedig félmilliárdnál többen a televízióban, amint július 21-én 02 óra 56 perc 15 másodperckor Neil Armstrong személyében először lépett ember idegen égitest felszínére. Húsz perccel később Aldrin is csatlakozott hozzá, a két pilóta összesen 21 órát és 36 percet töltött a Hold felszínén, ahol tudományos munkát is végeztek, de jobbára csak élvezték a földinél hatszor kisebb gravitációt. Jóllehet a köztudatban Armstrong szállóigévé vált szavai – "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek" – élnek, az első szavak Aldrin szájából hangzottak el a leszállás után, igaz, ezek elég prózaiak voltak:

OK, a motor leáll.

Érdekesség, hogy a Holdra szállásról készült fotók többségén Aldrin látható, mert a fényképezés Armstrong feladata volt.

Aldrin soha nem tudott megbirkózni azzal, hogy csak második lehetett égi kísérőnk felszínén. Megkapta ugyan a legmagasabb amerikai kitüntetést, nemzetközi előadókörutat tett, kisbolygót és a Holdon krátert neveztek el róla, de nem sokáig élvezte a rivaldafény rá eső (kisebb) részét. Új kihívást nem látott maga előtt, elhatalmasodott rajta a depresszió, amit az is súlyosbított, hogy várakozásaival ellentétben nem léptették elő tábornokká. Inni kezdett, két házassága is tönkrement, végül idegösszeomlással kórházba került. Nem véletlenül választotta később emlékiratainak a Visszatérés a Földre címet, a több értelemben vett visszatérés volt számára a legnehezebb. Mindezt a nyilvánosság előtt szigorúan titokban tartották, csak annyit lehetett tudni, hogy Aldrin 21 év aktív szolgálat után leszerelt.

Ezután foglalkozott űrhajótervezéssel, kutatással, volt tanácsadó olajcégeknél, autókereskedő, hirdetett kocsikat és órákat. Dolgozott – természetesen űrtémájú – számítógépes stratégiai játékokon, a Holdra szállás negyvenedik évfordulóján népszerű rapsztárokkkal egy lemezt és videoklipet, és még nyolcvanévesen is szereplést vállalat Pamela Anderson oldalán az egyik amerikai tévécsatorna táncos műsorában. 2016-ban egy antarktiszi expedíción vett részt, ahonnan a 86 éves asztronautát hegyibetegség miatt ki kellett menekíteni, de így is ő lett a legidősebb ember, aki megjárta a Déli-sarkot.

Aldrin csalódásai ellenére is az űrhajózás lelkes propagálója, ma előadásokat tartva járja a világot. Nehezményezi a takarékoskodást e téren, mert szerinte az űrkutatás beruházás a jövőbe. Úgy véli, hogy nem a Holdra kellene visszatérni, hanem célba venni a Marsot, ahonnan esetleg az élet származik, öt éve adták át a floridai egyetem róla elnevezett kutatóközpontját, amelynek feladata a Mars feltérképezése és egy leendő Mars-kolónia létrehozásának előkészítése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.