A Portói Egyetem kutatói 92 kölyökkutyát figyeltek meg, hogy kiderítsék, melyik a hatékonyabb nevelési módszer: ha erőteljesen rászólunk az ebre, vagy ha pozitív megerősítéssel tanítjuk.
Aki foglalkozott már kölyökkutyával, és legalább egy kicsit utánanézett annak, hogyan lehet nevelni/tanítani a négylábú kedvencet, az tudja, hogy alapvetően kétféle módszerrel próbálkoznak az emberek. Az egyik, hogy a gazdi hangosan rászól a kutyára, amint az épp valami rosszaságot csinál, így később a hangosan kimondott szavak riasztó hatással lehetnek rá. A másik a jutalmazó módszer, amikor valamilyen jutalomhoz köti az illető, hogy mit – vagy mit ne – csináljon a kedvence.
Bár az emberek többsége ösztönösen az első módszert alkalmazza, egy friss tanulmány szerint ennek lehetnek nem kívánt mellékhatásai.
A kutatás során a Portói Egyetem szakemberei a kölyökkutya averzív kondicionálásra, illetve a pozitív megerősítésre adott stresszreakcióját figyelték. A kutatók hét különböző kutyaiskola összesen 92 ebét vizsgálták, amelyeket vagy az egyik, vagy a másik módszerrel tanítottak. A projekt ideje alatt minden egyes kutyánál megszámolták, a kiképzés alatt és után hány stresszreakció mutatkozott rajtuk.
A szakemberek szerint az averzív kondicionálással tanított kutyák lényegesen több stresszreakciót mutattak azokhoz a kölykökhöz képest, amelyeket pozitív megerősítéssel képeztek. Ezek közé tartozott a száj nyalása, az ásítás és a mancs emelése is. Mindezt nemcsak a kiképzés során produkálták, ami azt mutatja, a kutyák stressz-szintje még hazatérve sem állt vissza. Ezt támasztotta alá az állatok stresszhormon-szintjének vizsgálata is.
A kutatók eközben egy másik kísérletet is végeztek. Ebben arra tanították az ebeket, hogy egy jutalommal teli tálat keressenek a szobában. Azt is megtanították neki, hogy ha a szoba egyik sarkában van a tál, akkor üres, ha a másikban, akkor teli van.
A szakemberek ezután véletlenszerűen helyezték el a tálakat, hogy megnézzék, hogyan reagálnak rájuk a kutyák. Kiderült, azok az ebek, amelyeket averzív kondicionálással oktattak, sokkal nagyobb arányban "kerülték el" a tálat a társaiknál. Ez a kutatók szerint azt jelenti, hogy a stresszes állatoknak sokkal depresszívebb a gondolkodásuk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.