Az először bejelentett februári megjelenés helyett 2020 májusában válik játszhatóvá a Naughty Dog sikergyanús Last of Us 2-je.
Mégsem kerül a boltok polcaira jövő február 21-én a The Last of Us Part II, miután a stúdió Naughty Dog csütörtöki bejelentésében haladékot kért a program tökélesítéséhez. A megjelenés így három hónappal későbbre, május 29-re tolódott.
A Last of Us második részét évek óta készíti a Naughty Dog. A stúdió fokozatosan csepegtette a friss információkat róla, mígnem néhány hete bejelentette: a régóta várt játékot jövő februárban kiadják. Az akkor elmondottak és látottak alapján egy majdnem kész program képe tárult a felhasználó elé, de a jelek szerint még bőven van vele munka.
A Naugthy Dogot vezető Neil Druckmann szerint a májusi megjelenés a játékosoknak és a programozóknak is kedvez: előbbiek a cégtől elvárt minőséget kapják, utóbbiakra pedig nem nehezedik akkora stressz a munka miatt.
A több mint brutálisnak ígérkező The Last of Us Part II-vel kizárólag a Sony konzolján lehet majd játszani, a mostani bejelentés szerint tehát jövő május végétől.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.