Tech MTI 2019. július. 13. 16:03

Érdekes kísérlettel nézték meg, mit (nem) tesznek a lakásban nevelt törpemalacok

Családban élő fiatal törpemalacok és kutyák emberekkel való kommunikációs viselkedését hasonlították össze az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös kutatócsoportjának szakemberei most megjelent tanulmányukban.

Az Animal Cognition című szaklapban bemutatott kutatásból kiderült, hogy a közvetlen emberközelben nevelt törpemalacoknál spontán megjelennek kutyákhoz hasonló szociális-kommunikációs viselkedési formák, de fajra jellemző sajátosságukból kifolyólag kevésbé fogékonyak az emberi jelzésekre, és néha inkább a saját stratégiájukat követik.

Az MTA-ELTE közös neuroetológiai kutatócsoportja és az ELTE Etológia Tanszékének kutatói két viselkedéses tesztben vizsgáltak fiatal családi kutyákat és törpemalacokat. Az első vizsgálatban a kutatók megfigyelték, hogyan viselkednek az állatok a kísérletvezetővel élelem jelenléte nélkül, majd miután kaptak tőle pár falat ennivalót. Miután enni kaptak, a malacok és a kutyák is többet fordultak az ember felé és gyakrabban értek hozzá, többször néztek fel az arcára. Érdekes különbség viszont, hogy ha nem vártak élelmet, akkor csak a kutyák néztek az emberi arcra, a malacok nem.

Egy másik tesztben az állatok két rejtekhely közül választhattak többször egymás után. A kísérletvezető mindig mutatással jelezte, hogy a kettő közül melyik tartalmaz élelmet. Úgy, hogy előzetesen nem tanították az állatokat erre, csak a kutyák követték a mutatást, a malacok nem. Viszont a malacok sem véletlenszerűen választottak, csak a szociális jelzés helyett ők inkább egy oldalválasztós stratégiát követtek, ugyanahhoz a rejtekhelyhez mentek újra és újra.

Ha érdeklik a legújabb tudományos kutatások eredményei, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés