Rendkívül veszélyes sérülékenységet találtak a régebbi Windows-verziókban, ezért maga az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség kér mindenkit, frissítsenek a rendszerükön.
Komoly figyelmeztetést adott az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency, NSA) azoknak, akiknek a számítógépén a Windows egy korábbi – Windows 10 előtti – változata fut. A tájékoztatás szerint ezek a gépek potenciális célpontjai lehetnek a hackereknek, akik a Bluekeep nevű sérülékenységet használhatják ki.
A Bluekeep neve nemrég merült fel, ami kapcsán a szakemberek arra figyelmeztetnek, legalább olyan veszélyes és pusztító lehet, mint a 2017-es WannaCry fertőzés volt. Ezek szerint az olyan számítógépek, amelyek régebbi Windowst futtatnak – például Windows 7-et –, különösen nagy veszélynek vannak kitéve. A hiba a számítógép távoli elérését biztostó rendszerben van, amit a hackerek kiskapuként használhatnak a bejutáshoz.
[5x7 napnyi jó hírünk van, ha Windows 10-essel megy a gépe]
Az NSA éppen ezért arra kér mindenkit, akinek ilyen operációs rendszere van, hogy frissítse azt. A Microsoft még azt is megjegyezte, hogy a hibát kihasználó vírus emberi beavatkozás nélkül is képes terjedni, ezért rendkívül komoly károkat okozhat az egész világon.
A probléma az alábbi Windows-verziókban van:
- Windows XP
- Windows Server 2003
- Windows Vista
- Windows Server 2008
- Windows 7
- Windows Server 2008 R2
A Microsoft már kiadott egy javítócsomagot, de ettől függetlenül továbbra is több millió számítógép van veszélyben.
Ha máskor is szeretne értesülni a Windows hibáiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.