Tech hvg.hu 2019. május. 31. 19:33

Rakéták helyett lézerfegyverrel védi majd magát egy amerikai hadihajó

Az amerikai haditengerészet elrendelte, hogy a Lockheed Martin telepítse a USS Preble fedélzetére a cég lézerfegyverét. A tervek szerint védelmi célokat szolgál majd az egység.

Az utóbbi években a scifiből egyre inkább valósággá vált, hogy megjelenjenek a lézerfegyverek. Ilyet szerelnének például a Boeing utasszállító repülőgépeire, és természetesen az amerikai hadsereg arzenáljából sem hiányozhatnak ezek az eszközök. Most egy újabb "egységük" kaphatja meg a modern fegyvert.

Az Übergizmo beszámolója szerint az USA hadseregének vezetése azt tervezi, hogy az amerikai tengerészet Arleigh Burke osztályába tartozó hajókat szerelik fel a védelmi célokra alkalmas Helios rendszerrel. A döntés már meglehetősen előrehaladott állapotban van, a tervek szerint 2021-ig telepítenék a lézereket.

Az első hajó a USS Preble romboló lehet, amin megjelenik majd a lézerfegyver. A szerkezet a Rolling Airframe Missile rakétarendszert válthatja le, amit az ellenséges rakéták megsemmisítésére fejlesztettek ki.

A döntésben inkább az a meglepő, hogy idáig halogatta a hadsereg. A mostani lézerrendszer elődjét, a AN/SEQ-3-at már 2013-ban tesztelték, és a koncepció sikeresnek bizonyult. Egy évvel később, 2014-ben a USS Ponce kapta meg, amelynek fedélzetén egészen a 2018-as leszereléséig ott volt a fegyver.

A Helios a kisebb hajók, drónok és rakéták ellen védheti majd a USS Preble-t egy 60 kilowattos teljesítménnyel, amit szükség esetén 150 kilowattosra tudnak feltekerni. A rendszert a Lockheed Martin tervezte és fejlesztette ki.

Ha érdeklik a lézerfegyverek, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.