Tech hvg.hu 2019. május. 29. 20:03

Frissítést küldött a Samsung a Galaxy S10-eknek, megbolondultak a készülékek

Egyelőre senki sem tudja, hogy miért, de a Samsung Galaxy S10-es készülékekre legutóbb kiküldött frissítés után a készülékek hibásan kezdenek el működni. A megoldáson már dolgozik a dél-koreai cég.

A Samsung nemrég tette közzé azt a szoftverfrissítését, amelyet a Galaxy S10-es készülékek számára készített el. A jelek szerint viszont valamit elszámíthattak a fejlesztők, több felhasználó ugyanis arra panaszkodik, hogy a telefonja összevissza kezdett el viselkedni.

A Sammobile beszámolója szerint az XXU1ASE5-ös kódnevű frissítőcsomag telepítése után változatos problémák jelentkezhetnek:

  • összeomolhat a telefon rendszere,
  • lefagyhatnak az alkalmazások,
  • nem, vagy csak nehezen reagálhat az ujjlenyomat-olvasó.

A Samsungnak jelenleg fogalma sincs, hogy mi okozhatja a "nem várt mellékhatást", ezért inkább úgy döntöttek, leállítják a frissítés szétküldését. Mivel a cég részéről eddig nem nyilatkoztak, ezért nem tudni, hogy pontosan hány felhasználót érinthet a bug, és mikorra várható majd megoldás. Annyi biztos, hogy aki eddig nem kapta meg a szoftverfrissítést, annak most egy darabig várnia kell erre.

A rossz hír: aki megkapta, az a javításig csak a hibákkal együtt (már, ha jelentkeztek) tudja használni a készülékét, a gyári beállítások visszaállítása ugyanis nem oldja meg a problémát.

Ha szeretné értesülni a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.