Tech hvg.hu 2019. április. 17. 16:33

Betiltották az anti-Facebookot Indiában, mert pornót terjesztettek rajta

Egy bírósági döntésre válaszul a Google és az Apple is elérhetetlenné tette a TikTok nevű applikációt Indiában, ami így egy több mint 120 milliós piacot veszített el.

Bár a várakozásokkal ellentétben egy kissé később, de 2019 március elejére csak elérte a Facebookot is megszorongató alkalmazás az 1 milliárd letöltést. A kínai fejlesztésű, a kifejezetten rövid videofelvételek készítésére és megosztására használható TikTok androidos és iOS-es változatát összességében töltötték le ennyien, és elsősorban a fiatalok körében népszerű. Most azonban egy csapásra bezuhanhat ez a szám, az app ugyanis épp most veszített el egy több mint 120 milliós piacot.

A BBC beszámolója szerint a Google és az Apple is úgy döntött, kiveszik kínálatukból a TikTokot. Tették mindezt azután, hogy a Madrászi Legfelsőbb Bíróság nemrég arról döntött, fel kell függeszteni az applikáció elérését, a platformon keresztül ugyanis a kritikusok szerint pornófelvételeket terjesztettek. A bíróság elutasította a fejlesztő kínai ByteDance fellebbezését.

Azok, akik korábban már letöltötték az alkalmazást, szerdán még mindig képesek voltak használni azt, ám csak idő kérdése, hogy mikor válik teljesen elérhetetlenné a szolgáltatás.

A bíróság szerint a TikTok lehetőséget teremtett a fiatalok szexuális kizsákmányolására, ezért letiltották annak használatát. Az ügyben újabb meghallgatásra kerül majd sor április 22-én.

A ByteDance szóvivője szerint a nem megfelelő videók az összes videó csupán nagyon kis százalékát teszik ki, a cég pedig állítása szerint mindent megtett annak érdekében, hogy az a "kevés" se maradhasson fenn a platformon: eddig több mint 6 millió ilyen felvételt távolítottak el.

Az "anti-Facebookként" emlegetett TikTok korábban az Egyesült Államokban kapott rekordbüntetést, mert gyerekekről gyűjtött adatokat az applikáció.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.