Tech hvg.hu 2019. április. 09. 08:33

Gond van az Apple-nél: csak a jövő évtizedben jön az új MacBook Pro

Egy korábbi elemzés szerint az Apple még az idei évben piacra dobja az új, hatalmas MacBook Prót és a kisebb, bivalyerős változatot, de a jelek szerint ez nem jön össze.

Február közepén lehetett először hallani arról, hogy az Apple egy hatalmas MacBook Prót, és még egy annál s nagyobb 6K-s monitort tervez piacra dobni 2019-ben. A hírt Ming-Chi Kuo, a tűpontos előrejelzéseiről ismert, a világ legjobb Apple-elemzőjének tartott szakember dobta be, így szinte biztosak lehetünk a készülék érkezésében. Az Apple-nél azonban porszem kerülhetett a gépezetbe, Kuo ugyanis módosította előrejelzését.

A szakember a MacRumorsnak nyilatkozva azt mondta, a gépeket leghamarabb 2020-ban mutathatja be a cupertinói cég. A többes szám ebben az esetben azért többes, mert nemcsak a 16 colos Pro, de a megerősített 13 colos modell bemutatása is a jövő évre csúszhat át. Hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni, de Kuo azt sem tartja kizártnak, hogy esetleg 2021-re csúszik át a premier.

A késedelem pontos oka nem ismert. Az Apple három évvel ezelőtt dobta piacra a jelenlegi Pro laptopját, így viszonylag "friss" az eszköz. Ugyanakkor a gépet rengeteg kritika érte, beleértve a billentyűzet tervezési hibáját, valamint a flexgate néven elhíresült problémát. Ez utóbbit az Apple sosem ismerte el, de a jelek szerint csendben azért mégiscsak orvosolta azt.

Azért maradt némi jó hír is az Apple-rajongók számára: 2019-ben valóban érkezhet a 6K-s monitor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.